
A nemzetgazdasági miniszter kifejtette: a személyi jövedelemadóból származó költségvetési bevételek 1 százalékkal nőttek.
Az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének egyértelmű pozitív hatásai vannak a költségvetési bevételekre, a foglalkoztatásra, a gazdaság kifehérítésére, és talán a népesedési helyzeten is javított - mondta Matolcsy György az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságának rendkívüli ülésén.
Matolcsy hangsúlyozta: a korábban várt 3 százalékos bővülés helyett 1,3-1,4 százalékos gazdasági növekedés volt 2011-ben, és ennek ellenére is 42 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.
A miniszter kiemelte: kézben tartott, stabil és biztonságos költségvetése van Magyarországnak.
Az egyszeri tételek figyelembevételével 2,8 százalék volt a hiány
Az egyszeri tételek figyelembevételével tavaly az államháztartás GDP-arányos hiánya 2,8 százalék volt a vállalt 2,94 százalékkal szemben - mondta nemzetgazdasági miniszter.
Közölte: tavaly az EU által figyelt eredményszemléletű államháztartási mérleg (ESA) 3 százalék feletti többletet mutatott. Ez Matolcsy György szerint a magánnyugdíjpénztári reform által keletkezett többletbevétellel illetve többletjövedelemmel magyarázható.
hirado
2012.01.27. 10:47