
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat arra kér mindenkit, figyeljen oda a környezetében élőkre.
A kihűléses halálesetek nagyobb része fűtetlen lakásokban következik be, ezért vegyük észre, ha nem füstöl a kémény – hívja fel a figyelmet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
A fagyos időjárás fokozott veszélyt jelent a hajléktalanokra, de még inkább az egyedül élő idősekre – mondta a Krónikának Kozma Imre atya. A szervezet elnöke hozzátette: sokszor nem azért nem gyújtanak be ezek az emberek, mert nem lennének rá képesek, hanem azért, mert nincs pénzük tüzelőre.
Hangsúlyozta: a kihűléses halálesetek sok esetben megelőzhetőek lennének, ha jobban odafigyelnénk szomszédainkra. Ha például észrevennénk, hogy a máskor mindig füstölő kémény nem füstöl, és utánajárnánk, hogy ennek mi az oka – mutatott rá, megjegyezve, egy telefonhívás életet menthet. A szeretetszolgálat holnapján megtalálhatók azok a telefonszámok, amelyeken segítséget lehet kérni az egyes régiókban.
A téli időszakban a szociális és hajléktalanellátó-rendszer szakemberei fokozottan figyelnek az érintettekre, ugyanakkor a szeretetszolgálat szerint a legtöbbet a közvetlen környezetben élők tehetnek.
hirado
2012.01.26. 09:31