
Az MSZP elnöke szerint a kormányfőnél mindig csak a tettekre kell figyelni, mert bármit hazudozhat, ahogy tette ezt a választásokon is.
Az igazi kérdés az, hogy Orbán Viktor változtat-e őrült politikáján, ez ugyanis a nemzeti érdek – jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az m1 Ma reggel című műsorában.
Mint mondta: a kormányfőnél mindig csak a tettekre kell odafigyelni, mert bármit hazudozhat, ahogy tette ezt a választásokon is. Az mindenképp fontos, hogy uniós ügyekben a kompromisszum felé indultak el. Jobboldali lapokban azt hangsúlyozzák, hogy pusztán jogtechnikai kérdésekről van szó, noha a kérdés az, egy európai ország tiszteletben tartja-e a közösség értékeit és alapelveit.
A lényegi kérdésekben Orbán Viktor letette a fegyvert, és elfogadta az Európai Bizottság érveit, és megpróbálja a kevésbé érdekes kérdéseket felnagyítani, mintha valamiféle szabadságharcot folytatna. Pedig a nem ortodox, szabadságharcos gazdaságpolitikának véget kell vetni – szögezte la a szocialista párt elnöke.
Mesterházy szerint az elmúlt másfél évben annyi hibát követett el a kormány, hogy azok sérülékennyé tették Magyarországot. Hozzátette: jó, ha tudják az emberek, hogy a gazdaságpolitikát nem egyedül Matolcsy György csinálja, ahhoz Orbán Viktor adja a politikai támogatást, így nem lehet egyedül a nemzetgazdasági minisztert felelőssé tenni.
Beszélt arról is, hogy az IMF-hez való fordulás mindig egy gazdaságpolitikai, egy költségvetés-politikai hibát jelez. A kormány nem jól kezelt valamit, ezért külső segítségre szorul. Normális esetben egy kormánynak nincs erre szüksége, és ha megnézzük a környező országokat, azt látjuk, több országnak nem kellett ilyen – érvelt az MSZP elnöke.
Felhívta a figyelmet arra, hogy míg korábban a miniszterelnök kioktatta az MSZP-t, amiért a párt a fiskális unióhoz való csatlakozást szorgalmazta, mostanra belátta, hogy ez a helyes álláspont. Sokkal könnyebb lenne az emberek élete, ha ezeket a köröket, ezt a másfél éves kitérőt kihagytuk volna – tette egyértelművé a pártelnök.
hirado
2012.01.25. 10:55