HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > MSZP: a kormány lábhoz tette a fegyvert

t: 40

MSZP: a kormány lábhoz tette a fegyvert

A kormány átesett a ló másik oldalára, szabadságharc helyett lábhoz tette a fegyvert, és feltartotta a kezét - állítja Tukacs István.

Az előszobában megállapodás születik majd arról, hogy be lehet lépni a tárgyalóba is– ezt válaszolta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője az m1 Ma reggel című műsorában arra a kérdésre, hogy mire számít a miniszterelnök mai brüsszeli tárgyalásai kapcsán.

A szocialista politikus szerint mai megállapodás arról szólhat, a magyar kormánynak milyen politikai feltételeket kell teljesítenie ahhoz, hogy a gazdasági feltételekről is tárgyaljanak az IMF-fel.

Úgy vélte: az Orbán-kormány sokkal békülékenyebb húrokat penget, mint a gazdasági szabadságharc kezdetén. Ennek a szabadságharcnak vége van, a kabinet rá fog kényszerülni arra, hogy jelentős korrekciókat hajtson végre mind a politikában, mind a gazdaságpolitikában a következő időszakban.

Hangsúlyozta: a hangnem megváltozása önmagában kevés, a kormányzás ugyanis nem csak kommunikációból áll. A kérdés az lesz, hogy a magyar parlament elé milyen törvényjavaslatok kerülnek be – szögezte le Tukacs István.

Szerinte a kormány hangnemében, hanem stílusában is bekövetkezett egy gyökeres változás, mintha a ló másik oldalára kerültek volna. Eddig körömszakadtáig szabadságharcot folytattak, most pedig mintha feltartotta volna a kezét, és lábhoz tette volna a fegyvert. Pedig az okos tárgyalás arról szól, hogy saját érdekeinket akkor is védelmezni kell, amikor ez kényelmetlenségekkel és ütközéssel jár. Hazánknak kell, hogy legyenek feltételei, és ezeket képviselni kell – hívta fel a figyelmet.

Példaként említette azt a kérdést, hogy a magyar társadalom elvisel-e további megszorításokat. Eddig szerinte a kormány azokat hozta hátrányos helyzetbe, akik védtelenek, ez a réteg pedig nem terhelhető tovább. A kérdés az, hogyan lehet megváltoztatni a gazdaságpolitikát úgy, hogy ezeken a rétegeken az aránytalan terhelést csökkentsük – érvelt a szocialista politikus.

Kiemelte: nagyon kemény feltételekre a gazdaságpolitika rossz iránya miatt számíthat a kormány, és azért, mert nem lehet eltekinteni attól, hogy ok nélkül durva, agresszív nyilatkozatok mentek az Európai Unió és az IMF felé.

Arra a kérdésre, hogy a pártelnökségért folyó versenyben Szanyi Tibort vagy Mesterházy Attilát támogatja-e Tukacs István azt felelte: amikor jelöltté válnak a szóban forgó politikusok, majd eldönti, kit támogat.

hirado

2012.01.24. 10:58

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek