
A kormányszóvivő a devizahiteles közalkalmazottak megsegítésére tervezett intézkedésről és a szombati Békemenetről is beszélt a közmédia reggeli műsoraiban.
A gyermekek számától is függ majd, hogyan alakul az állami alkalmazottak devizahiteles törlesztőrészlete. Giró-Szász András kormányszóvivő a Kossuth Rádiónak elmondta: a Nemzetgazdasági Minisztériumban már dolgoznak a modellszámításokon. A hitelterhek enyhítésére kidolgozott kamattámogatott árfolyamrögzítés részleteiről napokon belül levélben tájékoztatják az érintetteket.
A kormányszóvivő szerint a kamattámogatott árfolyamrögzítés alacsonyabb törlesztőrészletet eredményezhet, mint a végtörlesztéshez szükséges forinthitel. A lehetőségre jelentkezett hetvenezer közszolga átlagos adóssága hét és fél millió forintnyi összeg, ami után nyolcvanezer forintot fizetnek havonta. Ha ezek a közalkalmazottak végtörlesztéshez forinthitel vettek volna föl, és ennek kamata után ad támogatást a kormányzat, akkor 65-67 ezer forintra csúszott volna vissza a törlesztőrészlet. A rögzített árfolyammal és a hozzá kapcsolódó kamattámogatással pedig a következő öt évben egy átlagos hitel után fizetendő összeg átlagosan 55 ezer forintra csúszik le - mondta Giró-Szász András.
Giró: jólesett a támogatás
A Békemenet nevű tüntetés kapcsán Giró-Szász András azt mondta, bumerángként csapott vissza az elmúlt időszak kabinetellenes retorikája, illetve a külföldi bírálatok, ezért álltak ki a hétvégén több százezren a kormány mellett. Giró-Szász András a szombati demonstráció kapcsán elmondta, a kormánynak jólesett a támogatás, de a civilek szervezte megmozduláshoz sem a kabinetnek, sem a kormánypártoknak nem volt köze.
Sztereotípiákra és hiedelmekre építenek a kormány külföldi bírálói, akik azt vélelmezik, nincs támogatottsága a kabinetnek - a szóvivő ezt már az m1 Ma reggel című műsorában mondta. Úgy vélte: nagy mértékben tájékozatlanok azok az európai képviselők, akik bírálják Magyarországot, sztereotípiákra és hiedelmekre építenek, ráadásul ezzel együtt azt fogalmazzák meg, hogy a kormánynak nincs érdemi támogatása. Ennek az ellenkezőjét volt hivatott bizonyítani ez a demonstráció – szögezte le a szóvivő.
A tüntetők számáról szólva csak annyit mondott: nem kíván számháborúba bocsátkozni, a légifelvételek és Budapest köztereinek ismerete világossá teszik a különbségeket a demonstrációk között.
Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a kormánynak nincs véleménye a hétvégén tartott másik két demonstrációról, a Békementről is a saját véleményét fogalmazta meg. Mindkét rendezvény (a Klubrádió a szólásszabadságért tartott demonstrációja, illetve a Magyar Köztársaság Barátai Schmitt Pál köztársasági elnök Ünnepélyes diploma(f)osztója) azt bizonyítja, hogy szólásszabadság van Magyarországon. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Klubrádió 12 éve működik, és nem vették el tőle a frekvenciát, hanem alulmaradt a pályázaton, mert kisebb összeget kínált, mint a győztes.
Orbán és Barroso kedden találkozik
A kormányszóvivő Orbán Viktor és José Manuel Barroso keddi tárgyalásairól szólva a 180 percben közölte: a magyar kormány elfogadja az Európai Bizottság egyes felvetéseit, de a hétvégén, a témában tartott kormányülésről további részleteket nem kíván mondani.
A hvg.hu azon felvetésére, miszerint a holnapi tárgyalásokon bármit mondhat José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök el fogja azt fogadni, Giró-Szász András úgy az m1 műsorában reagált: azt, hogy a tárgyalásokon mi történik, csak utána tudjuk meg. A magyar kormány helyzetét rontaná, ha a tárgyalási stratégiáról előzetesen bármit is elmondana. A kormányfő minden kérdésben, mely a magyar nemzet ügyét szolgálja, akár a kompromisszum, akár a következetesség irányába is hajlandó elmozdulni. Egyetlen cél van, Magyarország és a magyar nemzet védelme – érvelt a szóvivő.
hirado
2012.01.23. 11:17