
Az MSZP a TEK költségvetésének csökkentését, a Kossuth téri átalakítás, és a debreceni sportstadion építésének törlését javasolja. A pénzből rendeznék a BKV helyzetét.
Azt a hamis látszat kívánja kelteni jelentésében a fideszes ÁSZ-elnök, Domokos László, mintha Budapestnek egyedüli kötelezettsége lenne az összes adóbevételből finanszírozni a BKV-t, pedig az adóbefizetések a kormányzathoz érkeznek be, s ennek kevesebb mint egyötödét csöpögteti vissza a kerületekhez és a fővároshoz – jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP fővárosi elnöke az m1 Ma reggel című műsorában.
A szocialista politikus szerint az Állami Számvevőszéknek vizsgálnia kellett volna, hogy a főváros pénzügyi képességei adott esetben megvoltak, vagy nem voltak meg a BKV finanszírozásához. Azt ugyanakkor semmi nem indokolta, hogy 2002-től vizsgálták a BKV működését – szögezte le.
Emlékeztetett arra, hogy 1998 és 2002 között 36 milliárd forint pénzügyi veszteség keletkezett a BKV-nál a rossz finanszírozás miatt, a Medgyessy-kormány ugyan konszolidálta a céget, de nem változott meg a finanszírozási modell azonnal. 2004 és 2006 között zárkózott fel 6, 12, majd 32 milliárd forintra, a ma ismert normatív összegére a finanszírozás. Az első kormány idején nem létezett normatív támogatása, most pedig a második Orbán-kormány zárolta az összeget, vagyis a történelem ismétli önmagát – hangoztatta Horváth Csaba.
Somfai Ágnes, az LMP fővárosi frakcióvezető-helyettese ugyanebben a műsorban arra hívta fel a figyelmet, hogy az ÁSZ-jelentés szerint megfelelő volt a BKV szervezeti és működési modellje. Hangsúlyozta: meg kell teremteni a közlekedési vállalat hosszú távú finanszírozását. Mint mondta: a múlt héten javaslatot tettek erre vonatkozóan Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, 32 plusz 10 milliárd forintot csoportosítanának át a BKV-nak. Egyrészt a zárolt normatív finanszírozást, másrészt a fogyasztói árkiegészítésnek a meg nem térített része. Utóbbi szerinte 2001 óta akár 50 milliárd forintot is kitehet, ami közelíti a BKV jelenlegi adósságállományát.
A közlekedési bevételekből finanszírozni lehetne a közlekedést egy egységes kasszával - mondta Somfai Ágnes, aki szerint a főváros rossz hatékonysággal szedi be a teherforgalmi behajtási díjakat, itt 67 milliárd forintról beszélhetünk. Meg kell nézni, hogy miért szervezi ki a BKV a hirdetési felületeket egy Fidesz közeli céghez. Racionalizálni kellene a jegyárusítást, meg kellene újítani a jegyrendszert, csökkenteni a bliccelést – érvelt a politikus, aki mindemellett úgy vélte: a parkolási díjak átcsoportosításával az állam ajándékpénzhez juttatta a kerületeket.
Ezekkel a javaslatokkal az MSZP egyetért, már csak azért is, mert jó részük ki van dolgozva – tette hozzá Horváth Csaba. Nagyjából a nagyságrendben is egyetértenek, bár az MSZP 25 milliárd forintot javasolt átcsoportosítani a BKV-nak. Ez a Terrorelhárító Központ költségvetésének csökkentésével, a Kossuth téri átalakítás, valamint a debreceni sportstadion építésének törlésével jönne össze, melyeket az MSZP presztízsberuházásoknak tart – emelte ki a szocialista politikus, aki ugyanakkor úgy vélte, hogy a főváros megtakarítási javaslatai nem viszik előbbre a közlekedési céget. E szerint ugyanis kevesebbet takarítanák a járműveket, beszüntetnék a pótalkatrész-beszerzést, és csökkentenék a dolgozók bérét mintegy 30 százalékkal. Ezen megoldások egyike sem alkalmas arra, hogy a BKV jobb szolgáltatást nyújtson, mint jelenleg – tette egyértelművé Horváth Csaba.
hirado
2012.01.21. 00:25