
Az államtitkár szerint az IMF-en a sor, hogy eldöntse, milyen hitelkonstrukciót kínál Magyarország számára.
Az IMF az olyan, mint egy fűszerüzlet, nemcsak egy terméket árul, többféle konstrukciót kínál. Mégiscsak egy olyan pénzintézet, mely azért jött létre, hogy a gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúlyt támogassa annál az országnál, mely kapcsolatba kerül vele. A konstrukció kiválasztását az IMF-től kell elvárni, a magyar kormánynak most egy dolga van, hogy készüljön a tárgyalásokra – jelentette ki Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában.
Az IMF-en a sor, hogy eldöntse, elővigyázatossági vagy készenléti hitelkeretet nyújt Magyarországnak, vagy pedig a kettő kombinációját – szögezte le az államtitkár.
Most már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy le van írva, az Európai Bizottság milyen kifogásokat lát Magyarországgal kapcsolatban. Hiszen eddig csak árnyékbokszolás volt – mondta Varga Mihály.
Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy Járai Zsigmond lemondott a Költségvetési Tanács vezető tisztségéről, azt mondta: ez az ő döntése, annyit tehetünk, hogy tudomásul vesszük. Járai Zsigmondot tisztelem, rendkívül jó személyes kapcsolatom van vele, tudomásul veszem az indokait. Ő elmondta, hogy most egy olyan üzleti környezetben dolgozik, mely erkölcsi-morális szempontból nem teszi lehetővé, hogy ezt a munkát teljes egészében el tudja látni.
Arra a felvetésre, hogy hírek szerint uniós küldöttek keresték meg azzal, legyen Orbán Viktor utódja, aki kiszámítható gazdaságpolitikát folytat, az államtitkár azt felelte: semmilyen ilyen megkeresés nem történt. Manapság ezt bulvárkacsának mondanák, habár nem bulvárlapban jelent meg, de kacsának azért elég nagy – tette hozzá.
hirado
2012.01.20. 11:19