
Váratlanul érték a köztisztviselők szakszervezetét az ágazatot érintő elbocsátások - mondta Árva János, az érdekképviselet elnöke a 180 percben.
Az egyszerűbb állam létrehozásnak egyik eredménye, hogy a nagyjából 650 kormányzati szerv helyett ma már csak 320 van. A következmények közé tartozik azonban, hogy kevesebb dolgozóra van szükség, ezért elbocsátásokra kerül sor a közigazgatásban. Emiatt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) sürgős tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal.
Árva János, az MKKSZ elnöke a 180 percben azt mondta, teljesen váratlanul érte őket a vonatkozó, január 11-i kormányhatározat, amely szerint 18-áig be kell fejezni a leépítéseket. A tervekben 6700 ember elbocsátása szerepelt, közben kiderült, hogy több mint 2400 üres státusz van. Árva János szerint a megjelölt határidőre, mintegy ötezer ember vált ki a kormánytisztviselői körből, ami rendkívül fájó. „Annál is inkább, mert egyeztetés nem volt ebben a témában. Bár a minisztérium által kiadott közleményben jelezték, hogy november 11-én tárgyaltunk ezekről a kérdésekről. Ez nem egészen így van” – mondta a szakszervezeti vezető. Árva János szerint ugyan január 17-én, kedden volt érdekegyeztetés, de akkor már inkább kármentéssel foglalkoztak.
Az MKKSZ elnöke elmondta, humánus eljárást kértek, de úgy tapasztalták, a kormányzat ennek a kívánságnak nem tett eleget. A Karrier Híd Program ugyan valamennyi segítséget jelent azoknak, akik a munkaerőpiacon „még életképesek lehetnek”, de nagyon sok elbocsátott több mint ötvenéves, nekik pedig semmi esélyük új állásra. Azoknak, akik kikerülnek az utcára nem elvi segítség kell, hanem olyan, amelynek anyagi alapja is van – tette hozzá Árva János. A szakszervezeti elnök szerint ráadásul félő, hogy az elbocsátásoknak még nincs vége.
hirado
2012.01.19. 10:42