
Felgyorsulhat a kórházak állami átvétele, ami alapvetően jó az intézményeknek, de a folyamat során néhány problémát még kezelni kell – mondta Rácz Jenő a kórházszövetség elnöke.
A tervezettnél korábban, már a félév végén központi irányítás alá kerülhetnek a városi kórházak. Rácz Jenő a Magyar Kórházszövetség elnöke a 180 percben azt mondta, gyakorlatilag annak a folyamatnak a végigviteléről van szó, amelyről a kormány tavaly döntött, azaz, hogy az egészségügyi fekvőbeteg és járóbeteg szakellátó intézményeket központi irányítású egységgé alakítják át.
Rácz Jenő szerint nyilvánvaló és egyedüli megoldásnak tűnik a centralizálás, amikor az ágazat szűkében van az anyagi és a humán erőforrásnak. A cél, hogy mindenhol szükséges mennyiségben álljon rendelkezésre pénz, eszköz és szakember, a perifériára kerülő intézményeknek pedig meg kell találni a megfelelő helyét az ellátórendszerben. A megyei és a fővárosi fekvőbeteg-intézmények esetében a központosítás már megtörtént. Az eredeti kormányrendelet arról szólt, hogy 2013. január 1-ig az ellátórendszer többi részét is integrálni kell. Most azonban úgy tűnik, hogy a folyamat annyira felgyorsult, hogy a feladat fél évvel korábban teljesülhet.
A sajtóhírek szerint azonban jelentkezik egy súlyos gond is az átalakítások kapcsán. Az állami irányítás alá került intézmények nem kapják meg a pénzük utáni kamatot, amelyet eddig fel különféle fontos célokra tudtak használni, például ultrahang-készülékek vásárlására. A szakember azt mondta, eddig az intézmények a kereskedelmi bankoknál tartott pénzüket gyors lekötésekkel kamatoztatni tudták, ami egy-egy kórház esetében néhány tízmillió forintot is hozhatott, így a teljes ellátórendszer tekintetében komoly összegről van szó.
Rácz Jenő ennek kapcsán azt mondta, a változások 99 százalékban előnyösek a kórházaknak, de néhány probléma valóban előfordul. A Kórházszövetség elnöke közölte, a témában már elkészítették a javaslatukat, megpróbálják elérni, hogy ha az intézményrendszer pénzének kezelését a kincstár végzi, akkor a kondíciók ne csak utóbbi számára legyenek jók, hanem ellátórendszer szereplőinek is. „Éppen abból a célból, hogy ezek a közpénzek az eredeti célnak legyenek alárendelve, azaz vissza tudjuk forgatni az ellátórendszerbe a betegek ellátására” – mondta Rácz Jenő.
A kórházak adósságának konszolidálására a múlt év végén elkülönített összegről a szakember azt mondta, a cél, hogy ezt a pénzt jól felhasználják, a beszállítókkal a tárgyalások csütörtökön megkezdődnek. Az egyeztetésen nemcsak a kormányzat és a beszállítók, hanem a szakmai érdekképviseleti szerveztek is ott lehetnek. A megbeszéléseket előreláthatólag olyan tempóban zajlanak majd, hogy jövő héten már az utalások is megkezdődhetnek.
Az állami irányítás kiterjesztésének része a gyógyszerbeszerzés központosítása is, amely Rácz Jenő szerint jelentős megtakarításokat tesz lehetővé, hiszen a beszállítók, ha a megrendelő biztos piacot garantál és nagy tételben vásárol, olcsóbban adják az orvosságokat. Az így megspórolt összegeket szintén az ellátás színvonalának emelésére lehet felhasználni – mondta Rácz Jenő a Magyar Kórházszövetség elnöke a 180 percben.
hirado
2012.01.19. 10:39