HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Nem hittem, hogy kétszer kell megvédeni

t: 39

Nem hittem, hogy kétszer kell megvédeni

Legjobb tudásom szerint írtam, a megengedett külső segítséggel - szögezte le.

1992-ben, MOB-elnökként, éppen a barcelonai olimpiára készülve a legjobb tudása szerint készítette el summa cum laude minősítésű kisdoktori disszertációját, nem általa választott, hanem a Testnevelési Főiskola által felkért konzulenssel és opponenssel, természetesen csak a megengedett külső segítséggel, mindenhol hozzáférhető törzs- és tényadatokból - mondta az államfő a Kossuth Rádió reggeli műsorában. (A dolgozat mindkét opponense tagja volt akkor a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának, így MOB-elnökként Schmitt Pál „fölérendelt viszonyban volt velük.)

Schmitt Pál hozzátette: huszonegy különböző forrásból dolgozott, többek közt a hivatkozott, szintén tényadatokra építő bolgár szerző munkájából is, vele folyamatosan egyeztetve, rá mindig szabályosan hivatkozva, és ha most írná meg disszertációját - éppen a sporttörténeti tényanyagok miatt – ugyanerre az eredményre jutna, hiszen egy ilyen jellegű munka esetében természeténél fogva csak a következtetések levonásában lehet különbség, a lényeg így éppen a 30-32 oldalon levont, előrevivő következtetésekben rejlik.

Kiemelte azt is: a kisdoktori disszertáció akkor formailag megengedte, hogy a dolgozat csak egy helyen, a munka végén sorolja fel a szerző forrásait, azokra az akkori szabályok szerint nem kellett minden egyes pontnál utalnia, ezért nincs sem szél-, sem lábjegyzet az értekezésben, így a plágiumvád nem is állhat meg, így nem is tart semmiféle ezzel kapcsolatos, jövőbeni vizsgálattól.

Schmitt Pál a Kossuth Rádió reggeli műsorában hangsúlyozta azt is: konzulense és opponense is alaposan átolvasta disszertációját, rábólintott arra, bolgár kollégája pedig, akivel nagyon jó volt a kapcsolata, örült annak, hogy egy NOB-tag munkáját segítheti, sok tanácsot is kapott tőle. Az államfő kiemelte: az újkori olimpiai játékok programját elemző disszertációja hiánypótló munka volt, az abban felvetett kérdéseknek pedig annak idején komoly hatása lehetett a klasszikus magyar olimpiai sportágak sorsára.

A köztársasági elnök cáfolta azt is, hogy bármiféle anyagi kompenzációval járt volna kisdoktori végzettsége, ezt és a plágiumvádat is rosszindulatú csúsztatásnak tartja. Visszautasította azt is, hogy az őt most ért támadások miatt mondta volna vissza látogatását az egri főiskolán, egyszerűen nem akarta az intézmény életét a vizsgaidőszakban zavarni. Hozzátette azt is: elmegy Egerbe, de egy középiskolában tart majd osztályfőnöki órát az egészséges életmódról.

Az alaptörvényről szólva Schmitt Pál azt mondta, az abban foglalt sarkalatos törvényekben nem talált alkotmányellenes passzust. Szerinte az EU által kért módosítások kezelése a kormánynak nem okozhat gondot, vagy módosítják, vagy megvédik. A jegybank függetlenségét a kormány az államfő szerint nem veszélyezteti. A nemzeti bankok a világon mindenhol függetlenek ugyan, de a kormányokkal szorosan együttműködve dolgoznak - tette hozzá

hirado

2012.01.18. 11:06

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek