
Giró-Szász András szerint fontos, hogy a magyar törvények összhangban legyenek az uniós joggal, ezért a kormány megteszi a szükséges lépéseket.
Nem hozott nyilvánosságra konkrétumokat az Európai Bizottság. Magyarország ellen három eljárást indított a nemzetközi szervezet kedden, ám a pontos kifogásokra egyelőre várni kell. A kormány örömmel vette tudomásul, hogy a pártpolitikától túlfűtött vita végre a megfelelő jogi, technikai mederbe került – mondta a Duna TV Közbeszéd című műsorában Giró-Szász András.
A kormányszóvivő úgy fogalmazott: a kormány kész érdemi tárgyalásokat kezdeni az Európai Bizottsággal, amint megérkeznek a konkrét kifogások. Szakértőkkel egyeztetve alakítja majd ki álláspontját a kormány, és küldik meg a viszontválaszt – fogalmazott Giró-Szász András.
Magyarország számára is fontos, hogy az európai joggal összhangban alkosson törvényeket, és megteszik az ehhez szükséges lépéseket – tette hozzá. A kormányszóvivő kijelentette: ha elfogadják a bizottság javaslatait, akkor véghezviszik a módosításokat, ellenkező esetben azonban ragaszkodni fog álláspontjához a kormány.
Giró-Szász András szerint azt nem lehet megítélni, hogy a kormány válaszában már a törvénymódosításokat is csatolja-e. Ehhez ismerni kell a konkrét kifogásokat – mondta, hozzátéve: Magyarország minden olyan kritériumnak megfelel majd, amit vele szemben támasztottak.
hirado
2012.01.18. 11:05