
Az új európai kormányközi szerződés is téma volt a megbeszélésen.
A készülő új európai kormányközi szerződésről és az Európai Unió bővítéséről folytatott megbeszélést Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten Carl Bildt svéd külügyminiszterrel - közölte a kormányfő szóvivője az MTI-vel.
Szijjártó Péter közleménye szerint Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a 2011. első félévi soros magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja a bővítés gondolatának népszerűsítése volt, és hangsúlyozta: a bővítés nem nehézséget, hanem komoly lehetőséget jelent az Európai Uniónak.
Carl Bildt a nap folyamán munkaebéd keretében tárgyalt Martonyi János külügyminiszterrel. A két tárcavezető megbeszélésén a Külügyminisztérium sajtófőosztályának tájékoztatása szerint szó esett többi között az embermentő tevékenységéről ismert egykori svéd diplomata, Raoul Wallenberg örökségéről, az emlékév eseményeiről, a magyar-svéd kétoldalú kapcsolatokról, az Európai Unió előtt álló kihívásoktól, valamint a gazdasági válság kezeléséről.
A svéd külügyminiszter a Wallenberg-emlékév ünnepélyes megnyitása alkalmából látogatott Budapestre. Carl Bildt kedden előadást tartott a Közép-Európai Egyetemen Raoul Wallenberg tevékenységéről, és részt vett az egykori svéd diplomata születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat megnyitóján.
hirado
2012.01.18. 10:52