
Az LMP nem érti, hogy a hosszú társadalmi egyeztetésen átesett és régóta várt Nemzeti Vidékstratégia parlament elé terjesztése helyett miért "egy új, eddig senki által nem látott" tervvel állt elő a kormány - reagált közleményében az LMP-s országgyűlési képviselő hétfőn az MTI-nek a Darányi-terv bemutatása kapcsán.
A képviselő, aki egyébként az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának is tagja azt írta: a kormány által bemutatott újabb terv, a Darányi Ignác Terv a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtását szolgálja.
Az LMP véleménye szerint így a Darányi-terv és annak Orbán Viktor általi meghirdetése "leginkább egy újabb kommunikációs blöffnek tűnik, amelynek célja a vidékfejlesztési stratégiára hónapok óta hiába váró magyar vidék, az egyre nehezebb helyzetben lévő gazdálkodók megnyugtatása".
A logikus sorrend az lenne, ha a kormány először elfogadná a már fél éve az asztalfiókban pihenő, a szakmai és társadalmi vitán már túlesett vidékfejlesztési stratégiát, és utána születne meg a végrehajtási keretterv - tette hozzá Szabó Rebeka.
A miniszterelnök hétfőn a Vidékfejlesztési Minisztériumban mutatta be a Darányi Ignác Tervet, a nemzeti vidékstratégia végrehajtási keretprogramját. Orbán Viktor a terv céljait a megőrzés, a megújítás és a minőség hármas jelszavával foglalta össze és beszédében sürgette a földtörvény módosítását, illetve további szabályok megalkotását a birtok- és tulajdonvédelem érdekében.
A konferencián mondott köszöntőjében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter közölte: a Darányi-terv magában foglalja egyebek mellett az uniós vidékfejlesztési forrásokból és a nemzeti költségvetésből megvalósuló programokat, a jogi szabályozás korszerűsítését és az intézményi működés újjászervezését.
hirado
2012.01.17. 11:31