HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Oszkó: jövőre kitörhetünk a bóvliból

t: 42

Oszkó: jövőre kitörhetünk a bóvliból

A volt pénzügyminiszter szerint a 80 százalék körüli államadósságot és a 3 százalékos hiányt több ország is irigyelhetné.

Nagyobb lesz az országon a nyomás a görög helyzet és az eurózónatagok leminősítése miatt, előfordulhat, hogy a hét során gyengül a forint a külső körülmények miatt – jelentette ki Oszkó Péter volt pénzügyminiszter az m1 Ma reggel című műsorában.

Véleménye szerint ez a helyzet még inkább megérteti az országgal, hogy ilyen piaci körülmények között nincs más megoldás, mint az IMF-megállapodás.

A felvenni tervezett kölcsön nagyságát illetően azt mondta: akkora összeg kell, aminek hallatára mindenki hátradől, és megnyugszik. Emlékeztetett arra: 2008 őszén is úgy kezdődtek a tárgyalások, hogy az akkori kormány csak 5 milliárd dolláros hitelkeretről tervezett megállapodni, ám a piaci visszajelzések miatt végül 20 milliárd dollárról egyeztek meg.

Úgy vélte: a magyar 80 százalék körüli államadósságot, és a 3 százalékos államháztartási hiányt több ország is irigyelhetné. Az ilyen alapokon nyugvó gazdaságot lehet finanszírozni a piacokról – szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy ennek ellenére miért lebegtetnek uniós szankciókat Magyarországgal szemben, azt válaszolta: azokat a számokat, amit Magyarország elért, átmeneti intézkedéseknek köszönhető, azt azonban nem tudni, mi lesz 2013-ban. Szigorúbbak velünk szemben az elvárások, mert a 2004-es csatlakozás óta renitensek vagyunk, így az Európai Unió most példamutatást vár el tőlünk – magyarázta Oszkó Péter.

A volt pénzügyér kedvezőtlenebbnek látja a kormánynál a költségvetési pályát, mintegy 400 milliárd forintos kiigazítást tart szükségesnek. Elismerte, hogy sok helyen nyomás van a büdzsén, de a kiigazítás szerinte csak kormányzati szándék kérdése.

Kérdésre válaszolva elmondta: a nemzetközi hitelminősítőknél ebben a költségvetési évben biztosan nem jutunk vissza a befektetésre ajánlott kategóriába. Ha azonban Magyarország nem rontja a számait, akkor 2013-ban nem tartja kizártnak a felminősítést – mondta a volt pénzügyminiszter.

hirado

2012.01.16. 10:20

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek