
A módszerek a ki nem mondott fenyegetéstől a féligazságokon át durva sajtóhadjáratig terjednek – állítják a tanácskozás résztvevői.
A Civil Együttműködési Tanácskozás szerint az Egyesült Államok és az Európai Unió igyekszik Magyarországot sarokba szorítani, szégyenpadra ültetni. A módszerek változatosak, a ki nem mondott fenyegetéstől az eltorzított féligazságokon át durva sajtóhadjáratig terjednek, de a cél egyértelműnek tűnik, a pénzvilág kívánalmai szerinti utcába terelni a külön utat próbáló, a nemzeti érdekeket markánsan megjelenítő magyar politikát. A Civil Együttműködési Tanácskozás az egész világra kiterjedő szervezet, amely több mint ezer magyar civil közösség nevében követelte, hogy az USA és az Európai Unió hagyjon fel a boszorkányüldözéssel. Hangsúlyozták, a belföldről is táplált hazugsággal szemben tény, hogy Magyarország jogállam, és kormánya a nemzet megbízásának, azaz a választók felhatalmazása birtokában gyakorolja hatalmát.
Fricz Tamás politológus a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, a helyzet egy év alatt semmit nem javult. Az Orbán-kormány 2010 őszén vezette be a bankok és a multicégek különadóját, ezt követően kezdődött a támadás Magyarországgal szemben, s hogy álcázzák a valódi okokat, politikai támadásba is kezdtek, megtámadták az alkotmányt, a médiatörvényt, majd további törvényeket, s egy átfogó, igaztalan kampány és támadás indult meg Magyarországgal szemben. Fricz Tamás úgy véli a kárpát-medencei magyarság összefogásával felmutatott civil erő az egyetlen lehetőség, amellyel az átfogó támadást ki lehet védeni. A politológus szerint nagy baj van a világon a demokráciák működésével, hatalmi, gazdasági, pénzügyi érdekek írják felül a demokratikus szabályokat, s válsághelyzetben, amikor egy kis ország, mint Magyarország megpróbál ellenállni a pénzügyi-gazdasági erőknek, a nagyhatalmaknak átlépik demokratikus szabályokat.
Az erdélyi szervezeteket képviselő Bodó Barna elmondta, a magyar kormány erőteljes, egyértelmű lépéseket tett annak érdekében, hogy saját, nemzeti érdekeit megvédje, a nyugati pénzügyi, gazdasági körök pedig ezt ellenük tett támadásnak értékelik és fellépnek ellene. Bodó Barna úgy értékeli, ami az Operaház előtt történt, az a nyugati gazdasági, pénzügyi lobbi hatása.
A nyugati emigráció civiljei nevében szót emelő Dr. Deák Ernő úgy fogalmazott, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány megalkudott a nemzetközi tőkével, s emiatt más a megítélése. Az Orbán-kormány azonban meghúzta a fékeket, s ezáltal a nemzetközi tőke úgy érzi, a profit nem érvényesülhet korlátlanul.
A tanácskozás elnöke Csizmadia László hangsúlyozta, a civileknek meg kell erősödniük, a világ magyarságának összefogására van szükség. A vasfüggönyt ugyan lebontottuk, de azt látjuk, hogy egy pénzügyi vasfüggöny kezd leereszkedni Magyarország határainál, s ezt meg kell akadályozni, fogalmazott Csizmadia László.
hirado
2012.01.15. 13:54