HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Kalocsán

t: 39

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Kalocsán

A kalocsai önkormányzat feljelentése alapján nyomozás indult hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a korábbi városvezetés és az egyik energiaszolgáltató között megkötött szerződések ügyében, napokon belül megkezdődnek a tanúkihallgatások. A kalocsai önkormányzat december 2-án jelentette be, hogy a képviselő-testület szerint a korábbi városvezetés és az egyik energiaszolgáltató között megkötött szerződés jelentős összegű anyagi hátrányt okozott a városnak, ezért feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen.

A város korábbi vezetése és a cég 2002-ben kötötte meg, majd 2003-ban módosította a közvilágítás fejlesztését, valamint a lámpatestek korszerűsítését szolgáló, jelenleg érvényben lévő szerződést, amely szerint nettó 97 millió forintból újul meg a csaknem háromezer lámpatest. Kalocsa az energetikai cégnek az áramdíjon felül havi átalányban fizette a beruházás költségeit. Az elmúlt tíz évben bruttó 175 millió forintot fizettek ki a szolgáltatónak, és további 120 millió forintot kellene még számlázniuk négy év alatt, így a nettó 97 milliós beruházás bruttó értéken több mint 300 millió forintjába kerülne az önkormányzatnak.

A beruházás célja az volt, hogy a közvilágítást magasabb színvonalon, de jelentős üzemeltetési költségmegtakarítással oldják meg, ugyanis a beruházás költségeit éves átalánydíj formájában fizeti meg a város, amelynek fedezetéül a korszerűsítésből adódó energia-megtakarítások szolgáltak volna. Az önkormányzat adatai szerint az átalánydíjra csaknem kétszer többet fizet a város, mint amennyi energia-megtakarítást eredményezett a beruházás. A helyhatóság sajtószóvivőjének közlése szerint, a szerződés megkötése során is jogszerűtlenségek sorozata történt, mert testületi felhatalmazás, valamint jegyzői ellenjegyzés nélkül kötötték meg azt, de a törvény által előírt közbeszerzési eljárásra sem került sor.

hirado

2012.01.10. 11:06

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek