
Az LMP 2014-ben bárkivel, „akár az ördöggel is” hajlandó együttműködni, hogy a parlamentben meglegyen a kétharmados többség az alkotmányosság visszaállításához – erősítette meg pártja álláspontját Schiffer András a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Az LMP párt frakcióvezetője szerint nemcsak a mostani ellenzékkel, hanem a változtatással esetleg egyetértő kormánypárti politikusok is beletartozhatnak majd.
Schiffer András ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nincs szó semmiféle választási koalícióról az MSZP-vel, vagy bármelyik más parlamenti párttal. Schiffer András hozzátette: az LMP nem kívánja rehabilitációban részesíteni sem az MSZP-t, sem Gyurcsány Ferenc bukott kormányfőt, illetve azt a kurzust, amely nagyban hozzájárult a mostani kétharmados Fidesz-többség kialakulásához.
A politikus szerint egyik parlamenti erő sem tekinthető a magát ökopártként meghatározó LMP stratégiai partnerének, nincs szó semmiféle koalícióról. "Az LMP azoknak kíván alternatívát nyújtani, akik úőgy szeretnék leváltamni a mostani kormányzatot, hogy közben nem sírják vissza az MSZP-t sem - mondta Schiffer András a 180 percben.
hirado
2012.01.10. 11:03