
Az MSZP fővárosi szervezete szerint nem oldja meg a BKV helyzetét az a javaslatcsomag, amelyről szerdán rendkívüli ülésen tárgyal a Fővárosi Közgyűlés, az legfeljebb két héttel odázhatja el a társaság csődjét.
Horváth Csaba, a párt fővárosi frakcióvezetője azt mondta, szomorú, hogy bár leginkább a kormány viseli a felelősséget, "őket mintha nem érdekelné, hogy a BKV csődje mit eredményez". A társaság helyzetének megoldására készített közgyűlési indítványról úgy vélekedett, a dokumentum számos "rövidlátó" javaslatot tartalmaz és valamennyi ágazat "bedöntését" eredményezi. A szocialista politikus szerint a főváros a hiányzó 41 milliárd forintnak csak az egyharmadát tudná előteremteni az elvonásokkal, ugyanakkor ez is csak "két hétig tudná elodázni a BKV csődjét". Horváth Csaba elfogadhatatlannak nevezte a nyugdíjas- és tanulóbérletek árának "radikális emelését", és az infláció feletti tarifaemelést.
Mint ismertette, a fővárosiak napi 14-16 milliárd forint adót fizetnek, vagyis a kormánynak 2-3 napi befizetés visszaadásáról kellene döntenie, és "lekerülhetne a napirendről az egész ügy". Az MSZP fővárosi frakcióvezetője "kimondottan pofátlanságnak" nevezte azokat a nyilatkozatokat, amelyek szerint a fővárosnak a saját lábára kellene állnia.
Tüttő Kata, a párt frakcióvezető-helyettese a budapestiek, illetve a BKV befizetéseit ismertette, arra hivatkozva: ezeket is látni kell, "mielőtt bárki azt gondolná, hogy a BKV-t a híres magyar sompálinka- és mangalicaexportból keresztfinanszírozzák".
A képviselő elmondta: az összes állami bevétel több mint harmada Budapestről származik, ez több mint 4000 milliárd forint. Az egy lakosra jutó átlagos adóbefizetés 3,5-szerese a vidékinek, a személyi jövedelemadó (szja) pedig kétszerese, ugyanakkor a fővárosban befizetett adóknak kevesebb mint a 10 százalékát kapja vissza Budapest - tette hozzá.
Tüttő Kata megjegyezte: a BKV szja, szociális hozzájárulási adó, jövedéki adó, innovációs járulék és illeték formájában évi 30 milliárd forinttal járul hozzá a központi költségvetéshez, a jegybevételek utáni áfa pedig csaknem 18 milliárd forint, vagyis a társaság mindent összevetve 48 milliárd forintot fizet be.
Kitért arra is: egyetért azokkal a megállapításokkal, amelyek szerint a jegyáremelésnek nincs érdemi hatása, illetve azzal, hogy a BKV a hatékonyságnövelő intézkedéseinek a végére ért, nincs hol megtakarítani, a helyzet kezelésére tett javaslatokat azonban értelmetlennek tartja.
A Jobbik felszólítása a kormánynak
A Jobbik fővárosi frakciója felszólította a kormányt, hogy a BKV pénzügyi helyzetének azonnali stabilizálása érdekében haladéktalanul intézkedjen a 32 milliárd forint visszatartott normatív támogatás átutalásáról.
Szilágyi György, a Jobbik budapesti elnöke és Losonczy Pál, a fővárosi frakció vezetője közös hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, ezen kívül azt kérik a kormánytól, hogy hozzon döntést a viteldíjak áfájának öt százalékra csökkentéséről, a nyugdíjas-, illetve tanulóbérletek után járó kompenzáció összegének emeléséről, valamint - a MÁV-hoz hasonlóan - a jövedéki adó elengedéséről - olvasható a közleményben.
Hozzátették, elfogadhatatlan, hogy a Fidesz a belső hatalmi harcainak színterévé tette Budapestet, nem törődve azzal, hogy ennek kárvallottjai a budapesti emberek lesznek. Kitértek arra is, hogy a BKV csődközeli helyzetével kapcsolatban a kerületi polgármesterek alkotta Budapesti Önkormányzatok Szövetségén kívül felelősség terheli Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert is, aki szakmai hibáival és felelőtlen döntéseivel mindehhez nagymértékben hozzájárult.
Tarlós István főpolgármester szerdára összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a BKV anyagi helyzetének rendezéséről lesz szó.
hirado
2012.01.10. 10:51