
Igen jelentős kedvezményeket sikerült kiharcolnunk, tulajdonképp nincs a Gripen-szerződésnek olyan része, melyben ne következne be pozitív változás – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter az m1 Ma reggel című műsorában.
Hírek szerint tíz évvel tolná ki a Gripenek lízingjét a magyar kormány, a szaktárca szerint ezzel 63 milliárd forintot spórolnának meg. Már csak a svéd kormánynak kell rábólintania a módosításra a hónap végéig. A tárca szerint a meghosszabbítás nemzeti érdek, hiszen a gépek cseréjére nincs reális alternatíva. A pontos számokról egyelőre nem tudni, mert minősített adatnak számítanak.
A Gripenek beszerzési értéke eléri a 340 milliárd forintot, ezt egészíti ki az az 58 milliárdos pilótaképzési program, amit a kanadai kiképzőközponttól rendelt meg a honvédség. A HM szerint a Gripen-lízing évi 30, a kiképzési program évi 2 milliárd forinttal terheli meg a büdzsét.
Arra a felvetésre, hogy az LMP nehezményezte, miszerint a pártot nem vonták be a szerződés-előkészítésbe, Hende Csaba azt válaszolta: furcsa is lett volna, ha egy kormányhatáskörbe tartozó szerződésmódosítás előkészítésébe ellenzéki pártokat bevonni. Hozzátette: tájékoztatták a pártokat, arról azonban megoszlanak a HM jogi szakértőinek véleménye, hogy az eredeti szerződésbe betekinthetnek-e.
Arra a kérdésre, miért éppen most kell változtatni a Gripen-szerződésen, Hende Csaba azt válaszolta: jó üzletet kötni mindig megfelelő időben van.
Beszélt arról is: többféle szempont van egy ilyen ügyletnél, a pénzügyi szempont, ami most nekünk elsőrendűnek tűnik, Svédországnak nem feltétlenül perdöntő. Ők stratégiai partnerként tekintenek Magyarországra, és nem titok, hogy tovább kívánnak lépni Európa más területei felé is, ehhez pedig kell bázis, referencia, olyan ország, ahol elégedett a Gripenekkel. Nem vagyunk ebben egyedül, hiszen Svájc a múlt hónapban döntött arról, hogy 22 darab, a magyarhoz hasonló gépet vásárol.
Egy 95 százalékos vadászgéprepülő-képességhez 45 százalékos költségnövekedés járul, vagyis kevesebb, mint a feléért kapunk még egyszer annyi szolgáltatást – árulta el az ügyletről a szakminiszter. Mint fogalmazott: azt a kérdést eredményesen tudtuk feltenni a svédeknek, hogy a feléből mennyit engednek.
hirado
2012.01.09. 10:49