HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Állami támogatás helyett távhőpénz

t: 40

Állami támogatás helyett távhőpénz

Kecskeméten a távhő hatósági áremelése az elmaradó állami támogatást ellensúlyozza – mondta a Termostar Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. Horváth Attila szerint elkerülhetetlen volt a hatósági ár megengedett maximumával, a 4,2 százalékkal emelni a lakosságnak, és a meghatározott közintézményeknek a távfűtés díját, mert az ebből származó pluszbevétel - a társaság kalkulációi szerint 80-90 millió forint -, éppen annyi, amennyivel kevesebb állami támogatást kapnak az idén

A 69 százalékban a helyhatóság, 31 százalékban az EDF DÉMÁSZ tulajdonában lévő társaság több mint 11 ezer fogyasztót lát el a megyeszékhelyen. A cég köszönhetően a hosszú, enyhe ősznek is 5-10 millió forintos eredménnyel zárja a 2011. évet. A közületi fogyasztói tarifákon az év első napjától nem változtatott a társaság. Az új díjszabás kidolgozása jelenleg is tart, és várhatóan 1-2 héten belül befejeződik. Az ebbe a kategóriába tartozó ügyfelek ugyancsak az infláció mértékével megegyező drágulásra számíthatnak fogalmazott a vezető emlékeztetve arra, hogy a mostani módosítást megelőzően a lakossági és közületi alapdíjak 2005. január 1., míg a lakossági hőenergia díja 2008 novembere óta nem változtak Kecskeméten.

hirado

2012.01.09. 10:46

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek