
A külföldi sajtóhírek, különböző orgánumok blogjaiban megjelenő magánvélemények, rémhírek is szerepet játszottak a forint gyengülésében – mondta a kormányszóvivő a Kossuth Rádióban. Giró-Szász András a brüsszeli aggályokról szólva a 180 percben hangsúlyozta: a kormány a konkrét kritikai megfogalmazásokra tud reagálni, így ha a kifogásolt törvények valóban ütköznek az európai normákkal, a kormány hozzáigazítja ezeket.
A kormányszóvivő emlékeztetett: a jegybanktörvénybe az Európai Központi Bank tizenöt javaslatából tizenhármat integráltak. Két területen nincs még egyezés: a Monetáris Tanács bővítése, a másik a jegybanki alelnökök számának növelése, illetve részben problémát jelent még az MNB-menedzsment bérének külső szabályozása. Giró-Szász András azt is mondta, 2004 végén, amikor Magyarország már az EU tagja volt, a Gyurcsány-kormány is bővítette a Monetáris Tanácsot, ekkor azonban az EU semmilyen eljárást nem akart indítani Magyarország ellen.
A kormányszóvivő aláhúzta: a kormány tárgyalóasztal mellett, nem pedig sajtóüzengetésen keresztül kíván dönteni a fontos kérdésekben.
Giró-Szász András szerint a médiatörvény kapcsán az Európai Bizottság csak technikai problémákra hívta fel a figyelmet, és az Alkotmánybíróság is csupán ezek pontosítását kérte. Az egyházügyi törvény kapcsán at mondta, korábban Magyarországon több mint kétszáz egyház működött, amely kirívóan magas adat Európában, és visszaélésekre adott lehetőséget. A kormányszóvivő szerint az elismert egyházak számának csökkentésével a kormányzat ezt a problémát kezelte.
Amerika magyarországi nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis a 180 percben korábban azt nyilatkozta, az Egyesült Államok aggályai változatlanok egyes magyar törvények miatt, és várják a magyar kormány válaszát Hillary Clinton külügyminiszter két héttel ezelőtti levelére. Giró-Szász András ezzel kapcsolatban a 180 percben azt mondta, a válasz a megszokott eljárási rend szerint fog megszületni.
Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete a Kossuth Rádiónak elmondta, csalódottak amiatt, hogy bár hónapokon keresztül egyeztettek a kormánnyal, a magyar fél szinte egyetlen felvetésüket sem fontolta meg – fogalmazott a diplomata.
Eleni Tsakopoulos Kounalakis ugyanakkor leszögezte: az Egyesült Államok mindig is hangsúlyozta, hogy a magyar kormány demokratikus úton, szabad választásokon került hatalomra. A nagykövet elmondta még, bátorítják Magyarországot a megállapodásra a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és örömét fejezte ki, hogy folytatódhatnak a szervezettel az informális egyeztetések.
hirado
2012.01.06. 10:54