HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Mesterházy: a kormány a csőd felé viszi az országot

t: 47

Mesterházy: a kormány a csőd felé viszi az országot

A Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsora a parlamenti pártok frakcióvezetőit kérte az óév értékelésére és újévi várakozásaik megfogalmazására, ma az MSZP következett.
Ma szavaznak a parlamentben a tervezett házszabály módosításáról, amelyről Mesterházy Attila elmondta, ha valamilyen ellenzéki sikert elérnek, például az obstrukcióval, a fideszes többség tovább szűkítik az ellenzéki képviselők mozgásterét.

A pártelnök szerint nincs harc a legnagyobb ellenzéki párt pozíciójáért, az MSZP a legnagyobb ellenzéki párt, bár nagyon sok szocialista szavazó rejtőzködővé vált. A közvélemény-kutatások szerint már tízszázaléknyi azok aránya, akik tudják, kire adnák le szavazatukat, de erről nem nyilatkoznak. A pártelnök szerint a szavazók félnek, mert a szocialista képviselőket a legalsóbb szintig üldözik, nemcsak volt kormánytagokat, minisztereket, hanem kisebb települések önkormányzati képviselőit is, és sokakat pártpolitikai okokból bocsátottak el.

A körvonalazódó ellenzéki összefogásról Mesterházy Attila azt mondta, a parlamenten belül több alkalommal előfordult – ha nem is előre tervezetten –, hogy az LMP és a szocialista képviselők hasonlóan érveltek, foglaltak állást és közösen szavaztak. Ez ugyan nem túl látványos, mert egyharmad alatt van az ellenzék aránya. A Házon kívüli akciók jobban tervezettek, vannak olyan ügyek, amelyekben határozottan, közösen állnak ki a demokratikus ellenzéki pártok, de a civil mozgalmak is hallatják a hangjukat. A január 2-i, Operaház elé meghirdetett tüntetésen is ott lesz a szocialista párt, de Mesterházy Attila úgy gondolja, ennek a civil ellenállás napjának kell lennie.

Az MSZP pártelnöke biztos benne, 2014-ben le tudják váltani a jelenlegi kormányt, mely a csőd közelébe viszi az országot.

hirado

2011.12.30. 11:08

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek