
Vadai Ágnes szerint a január másodikára szervezett tüntetéshez minden demokratikus civil szervezet és demokratikus párt csatlakozott, Mesterházy Attila azt mondta: az MSZP-s képviselők nem szólalnak fel a demonstráción.
A demokratikus civil szervezetek és demokratikus ellenzéki pártok ezúttal közösen lépnek fel "Orbán önkényuralma" és az új alaptörvény ellen - közölte az MTI-vel csütörtökön Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja azt követően, hogy lezárult az egyeztetés a szervezők és a rendőrség között a január 2-ára, az Operaházzal szemben tervezett demonstrációval kapcsolatban.
A független képviselő azt mondta, az a megállapodás született, hogy a rendezvényt két magánszemély jelenti be, de "minden demokratikus civil szervezet és demokratikus párt" csatlakozott hozzá. A tüntetésen Vadai szerint minden csatlakozó szót kap. "A Gyorskocsi utcában elindult valami" - értékelte a politikus, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy míg eddig egyes rendezvényeket kölcsönösen látogattak bizonyos civil szervezetek és pártok, a január 2-iki demonstráció már egy közös szervezésű esemény lesz.
Vadai Ágnes beszámolója szerint a csatlakozók között van 17 civil szervezet, köztük a szolidaritási mozgalom, a DK, valamint "az első információk szerint" az MSZP és az LMP. A Teve utcai egyeztetésen a szolidaritási mozgalom, civil szervezetek és a DK képviselői vettek részt, de a tárgyalók folyamatos telefonos kapcsolatban álltak a többi, az ügyet támogató szervezettel - jelezte Vadai Ágnes.
Az MSZP "átadja a terepet"
Mesterházy Attila csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy szerdán felkeresték őket a szolidaritás mozgalom képviselői, akik felajánlották a rendezvény szervezését, illetve azt kérték, hogy pártpolitikusok helyett kizárólag közéleti személyiségek, illetve civilek szólaljanak fel az új alaptörvény életbe lépésének tiszteletére rendezett gálaest idejére hirdetett demonstráción.
Mesterházy Attila úgy fogalmazott, egyetértettek a kezdeményezéssel és "átadják a terepet", vagyis pártja képviselői elmennek a rendezvényre, de azon nem szólalnak fel.
Az ellenzéki politikus kiemelte továbbá, hogy részvételükkel is amellett szeretnének hitet tenni, hogy a különböző értékrendet valló demokraták szövetségével kell létrehozni a "negyedik köztársaságot". Mesterházy Attila szólt arról is, hogy februárban országos évértékelő tömegdemonstrációt tartanak, amelyre minden, az Orbán-kormánnyal elégedetlen állampolgárt várnak. Az MSZP vezetője egyelőre nem tudta megnevezni a rendezvény helyszínét, illetve pontos formáját.
Az LMP részt vesz a tiltakozáson, de nem szólalnak fel
Az LMP támogatja, és részt is vesz a január 2-ai, az Operaház előtt tartandó civil tiltakozó demonstráción, ám politikusaik nem szólalnak fel, és ezt várják a többi párt politikusaitól is - közölte Szél Bernadett szóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A szóvivő ezt azzal indokolta, hogy nem szeretnék, ha a két magánszemély által szervezett civil kezdeményezés politikai rendezvénnyé válna, ugyanakkor jelezte, arra biztatják szimpatizánsaikat, menjenek el a demonstrációra.
Mint fogalmazott, állampolgárok, nem pedig pártok összejöveteléről van szó. Szél Bernadett azt is kérte, hogy ha valamelyik párt területfoglalási engedélyt kért az adott területre, akkor azt a kérelmet mielőbb vonja vissza. Emlékeztetett arra, hogy a tiltakozó rendezvényt a civilek azért hirdették meg január 2-ára az Operaház elé, mert a kormány ott egy gálán kívánja megünnepelni "önmagát", illetve a Alaptörvény hatályba lépését.
hirado
2011.12.30. 10:57