Verekedés közben baltával vágott testvére lábára egy férfi Dejtáron, a 40 éves sértett életveszélyes sérülést szenvedett - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Dankóné Nagy Éva a szombati esetről elmondta: a lakásban együtt lakó testvérpár hangosan veszekedett, és kölcsönösen bántalmazták is egymást. A verekedés során a 40 éves férfi a földre került, 44 éves bátyja pedig a bal lábára vágott nagy erővel egy hosszú nyelű baltával - tette hozzá. A kihívott rendőrök súlyosan sérült, erősen vérző állapotban találtak a sértettre, akit a mentők kórházba szállítottak.
A 44 éves támadót a rendőrség őrizetbe vette. Életveszélyt okozó testi sértés miatt folytatnak eljárást ellene, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
hirado
2011.10.30. 11:42