HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Gyilkosság Mendén: mindkét gyanúsított rendőrkézen

t: 2223

Gyilkosság Mendén: mindkét gyanúsított rendőrkézen

Elfogták a keddi, mendei gyilkosság másik feltételezett tettesét is szerdán délután Tápiószelén - közölte a rendőrség.

A 31 éves férfit tápiószelei lakásán találták meg a rendőrök; kihallgatása megkezdődött - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Kedden holtan találtak a Mendéhez közeli erdőben egy helybeli 51 éves férfit. A nyomozók az üggyel kapcsolatban kihallgattak egy, a helyszín mellett lakó 44 éves asszonyt, aki elmondta, tud a bűntényről. Az áldozat hónapok óta zaklatta, ezért a nő egy ismerőse segítségét kérte.

Az asszony két ismerősét kérte meg, hogy védjék meg. Amikor a későbbi áldozat a végzetes napon hívatlanul ismét megjelent a nő házában, a két "testőr" bántalmazta, majd a már magatehetetlen összevert férfit a közeli erdőbe vonszolta és magára hagyta.

A 29 éves maglódi gyanúsítottat néhány órával később elfogták, aki a kihallgatáson beismerte tettét, részletes, feltáró jellegű vallomást tett. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette, és indítványozza előzetes letartóztatását. Társa szerdán került rendőrkézre; mindkét férfit emberölés bűntettével gyanúsítják.

hirado

2005.10.14. 18:37

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek