HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Árpád az anyjával vitette a drogot

t: 1061

Árpád az anyjával vitette a drogot

A kedves mama volt a drogfutárja egy 39 éves szentendrei férfinak. Úgy tudjuk, ő az az F. Árpád, aki négy éve rommá tört egy Lamborghinit egy illegális autóverseny során az M1–M7-es autópálya közös szakaszán. A férfit és anyját letartóztatták.

Édesanyjával az oldalán csempészett kábítószert a gyanú szerint a 39 éves F. Árpád, aki 2007 szeptemberében egy illegális utcai autóversenyben összetört egy közel százmillió forintot érő luxussportautót. A férfit és 62 éves édesanyját, F. M. Éva Rozáliát június végén kapcsolta le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kábítószerekre specializálódott osztaga.

Kollégáim június 21-én este fogták el a gyanúsítottakat Szentendrén. Bérelt autójuk ajtajaiban és a csomagtartó fedelében kialakított üregekből összesen 21, fekete ragasztószalaggal áttekert, egy kilogrammos csomag került elő. A szakértők megállapították, a pakkok amfetamint rejtettek – tudtuk meg Bartha László őrnagytól, az NNI szóvivőjétől, aki hozzátette: a drog értéke 50 millió forint. Úgy tudjuk, a kábítószert F. Árpád hozta be Magyarországra, édesanyja pedig – többek között – futárként segítette fiát a kereskedelemben. A zsaruk házkutatást tartottak F. Árpádnál, s szimatuk nem csalt: további 375 gramm kokaint találtak, illetve egy mérleget, s feltehetően laktózport, amivel fel szokták hígítani a kábítószert, mielőtt utcára dobják, így nyerve nagyobb hasznot.

A Bors megtudta: F. Árpád jó ideje ismert a hatóságok előtt: négy éve súlyos balesetet szenvedett egy Lamborghinivel az M1–M7-es autópálya közös szakaszán, miközben egy Porschét próbált lenyomni. Úgy tudjuk: a verseny tétje több millió forint volt, ami a baleset után bennégett a kocsiban. F. ellen már a BRFK és az NNI is folytatott korábban – drogügyek miatt – eljárást, de ezekből mindig sikerült kimásznia. Az autóbaleset kapcsán ráadásul a vámosok egy félmilliárd forintos adócsalást is felderítettek, amiben Árpád anyja, F. M. Éva Rozália is gyanúsított volt házi őrizetben. Most mindkettejük előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság.

Borsonline

2011.07.07. 10:23

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek