HIRDETÉS
KIEMELT HÍREK
- Két hét alatt csaknem hétszáz új álláshirdetést adott fel a Belügyminisztérium, óriási a tanárhiány
- Jön még pénz Brüsszelből? Megszólalt a miniszter
- Gyárfás Tamás ismét a bíróság előtt: kulcsfontosságú hangfelvételek kerültek terítékre
- Mi történt? Lezuhant egy helikopter a Mount Everest közelében - Senki nem élte túl
- Mutatjuk, melyek lesznek a legfontosabb témák a vilniusi NATO-csúcson
HIRDETÉS
HÍREK > BELFÖLD > Kádár és a nagymama köténye
A kivonás első lépéseként Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter 1990. március 10-én írta alá Moszkvában a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról szóló egyezményt. Ennek értelmében kellett kivonni a teljes személyi állományt, beleértve a szovjet állampolgárságú polgári személyeket, valamint a fegyverzetet, a harci technikát és az anyagi eszközöket. Előzőleg 1989. április 25-én elindult már haza a kiskunhalasi 13. harckocsi gárdaosztály. A megállapodás értelmében a kivonásig tartó időszak alatt korlátozták a szovjet csapatok kiképzési-harci tevékenységével kapcsolatos mozgásokat, beleértve a repüléseket is.
Az Antall-kormány hivatalba lépése után Moszkva igyekezett csapatainak magyarországi kivonását korrekt formában lebonyolítani, bár ismeretes, hogy Matvej Burlakov tábornok, a magyarországi szovjet erők főparancsnoka 1990. július 3-án egy nyilatkozatában fenyegetően kilátásba helyezte, hogy a kivonulás leáll, ha a magyar fél nem hajlandó egyenként fizetni a szovjetek által kiürített létesítményekért. Burlakov vezérezredest aztán leváltották, és egy diplomatikusabb katona, Viktor Silov altábornagy vette át a parancsnokságot.
Hivatalosan az egyezmény után két nappal, 1990. március 12-én kezdődött meg a Magyarországon tartózkodó szovjet Déli Hadseregcsoport katonáinak, polgári alkalmazottainak, fegyvereinek, harci-technikai eszközeinek, anyagainak hazaszállítása, ekkor kelt útra a Veszprém megyei Hajmáskéren állomásozó szovjet harckocsizó alakulat. Az elkövetkező 15 hónapban mintegy 35 ezer vasúti kocsi szállította vissza a Szovjetunióba a Déli Hadseregcsoport eszközeit, katonáit, mintegy 50 ezer katonát. Körülbelül ugyanennyi polgári alkalmazottat, illetve családtagot kellett hazajuttatni.
Mándokon és Tornyospálcán katonai rakodóbázis létesült, ahol a normál nyomtávú magyar szerelvényekből a széles nyomtávú szovjet vagonokba pakolták át a harcászati eszközöket, szállítójárműveket, valamint a lebontott laktanyák épületelemeit. A hatalmas mennyiség rakodása és a katonák szállítása a MÁV-nak egymilliárd forint körüli árbevételt jelentett.
A szovjet csapatok több mint 27 ezer különféle járművel rendelkeztek, ebből 860 volt a harckocsik, 600 az önjáró tüzérlöveg, 1500 a gyalogsági páncélozott harcjárművek száma.
Mint kiderült, a hetvenes években magyar területen is tároltak szovjet atomtölteteket – ezek már nem voltak Magyarország területén. A szovjet erők 60 helyőrségben, katonavárosban helyezkedtek el, s hat repülőtérrel is rendelkeztek.
Volt a szovjet katonai jelenlétnek egy sokáig ismeretlen kritikus vonatkozása. Grósz Károly volt miniszterelnök 1991. április 22-én a Népszabadság megerősítette, hogy az 1970-1980-as években volt szovjet atomfegyver Magyarország területén. Két nappal később a szovjet védelmi minisztérium beismerte a tényt. Gosztonyi Péter Svájcban dolgozó magyar hadtörténész az Allgemeine Schweizerische Militarzeitschrift 1991. 11. számában megírta, hogy "Brezsnyev pártelnök uralma idején - az 1970-es évek elején - a szovjet Déli Hadseregcsoport rendelkezett magyar bázisain tömegpusztító atomfegyverekkel, amelyeknek tároló helyeit (és valószínűleg indítóhelyeit is) NATO-körökben pontosan jegyezték".
Az utolsó katonavonat két héttel a tervezett időpont előtt, 1991. június 16-án hagyta el hazánkat a Záhony-csapi határállomáson. Az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a déli hadseregcsoport parancsnoka személyében június 19-én 15 óra 01 perckor távozott Magyarország területéről, ugyancsak a Záhony-csapi határállomáson, civilben, diplomata útlevéllel.
A csapatkivonás lebonyolítását a vele kapcsolatos pénzügyi elszámolás hosszú, nehéz tárgyalássorozata kísérte. Végül egy olyan "nulla megoldás" született, amelyben a felek kölcsönösen lemondtak egymással szembeni követeléseikről, azaz egyenlőségjelet tettek a szovjet csapatok által hátrahagyott vagyon és az általuk okozott károk nagysága között. Erről 1991. december elején Moszkvában szóbeli egyezség született, majd 1992. november 11-én Budapesten írásbeli megegyezés jött létre Antall József miniszterelnök és Borisz Jelcin orosz elnök között.
Európai összefüggésben
A kelet-közép-európai szovjet csapatkivonás szervesen illeszkedett egy tömbközi egyezkedési folyamatba. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete és a Varsói Szerződés Szervezete 1990. február 14-én megállapodott abban, hogy korlátozzák az Európában állomásozó amerikai és szovjet fegyveres erők létszámát. Eszerint egy közép-európai övezetben, amelyhez a NATO térfelén az NSZK, Dánia és a három Benelux-ország, a VSZSZ térfelén az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország tartozott, sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem állomásoztathatott a szárazföldi erők és a légierő kötelékébe tartozó 195 ezernél több katonát. A keretszám - leszámítva a Szovjetunió európai területét - az Európában tartózkodó szovjet erők maximális létszámát is jelentette, az Egyesült Államok további 30 ezer főt állomásoztathatott a közép-európai övezeten kívül, nagyjából tehát a NATO északi és déli szárnyán.
A korlátozási megegyezés George Bush amerikai elnök 1990. január 31-én előterjesztett javaslatán alapult. Becslések szerint az adott időpontban az Egyesült Államok 385 ezer, a Szovjetunió 555 ezer fő katonai élőerővel volt jelen Európában.
Antall József miniszterelnök 1990. július 18-án látogatást tett Manfred Wörner NATO-főtitkárnál a szövetség brüsszeli székhelyén. Akkor első ízben kereste fel a brüsszeli NATO-központot egy olyan ország kormányfője, amely tagja a Varsói Szerződés Szervezetének. A látogatást követő sajtóértekezleten Antall József kijelentette: "Arról nincs szó, hogy Magyarország a NATO tagjává kívánna válni, ugyanakkor építi kapcsolatait az atlanti szövetséggel, egyebek között diplomáciai téren is." Magyarország jövendő státusáról szólva megjegyezte, hogy az ország nem kívánja kinyilvánítani jogi értelemben vett semlegességét, már csak azért sem, mert az akadályozhatná az Európai Közösséghez való magyar csatlakozási szándékot.
hirado
2011.06.19. 12:13
t: 286
Kádár és a nagymama köténye
A kivonás első lépéseként Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter 1990. március 10-én írta alá Moszkvában a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról szóló egyezményt. Ennek értelmében kellett kivonni a teljes személyi állományt, beleértve a szovjet állampolgárságú polgári személyeket, valamint a fegyverzetet, a harci technikát és az anyagi eszközöket. Előzőleg 1989. április 25-én elindult már haza a kiskunhalasi 13. harckocsi gárdaosztály. A megállapodás értelmében a kivonásig tartó időszak alatt korlátozták a szovjet csapatok kiképzési-harci tevékenységével kapcsolatos mozgásokat, beleértve a repüléseket is. Az Antall-kormány hivatalba lépése után Moszkva igyekezett csapatainak magyarországi kivonását korrekt formában lebonyolítani, bár ismeretes, hogy Matvej Burlakov tábornok, a magyarországi szovjet erők főparancsnoka 1990. július 3-án egy nyilatkozatában fenyegetően kilátásba helyezte, hogy a kivonulás leáll, ha a magyar fél nem hajlandó egyenként fizetni a szovjetek által kiürített létesítményekért. Burlakov vezérezredest aztán leváltották, és egy diplomatikusabb katona, Viktor Silov altábornagy vette át a parancsnokságot.
Hivatalosan az egyezmény után két nappal, 1990. március 12-én kezdődött meg a Magyarországon tartózkodó szovjet Déli Hadseregcsoport katonáinak, polgári alkalmazottainak, fegyvereinek, harci-technikai eszközeinek, anyagainak hazaszállítása, ekkor kelt útra a Veszprém megyei Hajmáskéren állomásozó szovjet harckocsizó alakulat. Az elkövetkező 15 hónapban mintegy 35 ezer vasúti kocsi szállította vissza a Szovjetunióba a Déli Hadseregcsoport eszközeit, katonáit, mintegy 50 ezer katonát. Körülbelül ugyanennyi polgári alkalmazottat, illetve családtagot kellett hazajuttatni.
Mándokon és Tornyospálcán katonai rakodóbázis létesült, ahol a normál nyomtávú magyar szerelvényekből a széles nyomtávú szovjet vagonokba pakolták át a harcászati eszközöket, szállítójárműveket, valamint a lebontott laktanyák épületelemeit. A hatalmas mennyiség rakodása és a katonák szállítása a MÁV-nak egymilliárd forint körüli árbevételt jelentett.
A szovjet csapatok több mint 27 ezer különféle járművel rendelkeztek, ebből 860 volt a harckocsik, 600 az önjáró tüzérlöveg, 1500 a gyalogsági páncélozott harcjárművek száma.
Mint kiderült, a hetvenes években magyar területen is tároltak szovjet atomtölteteket – ezek már nem voltak Magyarország területén. A szovjet erők 60 helyőrségben, katonavárosban helyezkedtek el, s hat repülőtérrel is rendelkeztek.
Volt a szovjet katonai jelenlétnek egy sokáig ismeretlen kritikus vonatkozása. Grósz Károly volt miniszterelnök 1991. április 22-én a Népszabadság megerősítette, hogy az 1970-1980-as években volt szovjet atomfegyver Magyarország területén. Két nappal később a szovjet védelmi minisztérium beismerte a tényt. Gosztonyi Péter Svájcban dolgozó magyar hadtörténész az Allgemeine Schweizerische Militarzeitschrift 1991. 11. számában megírta, hogy "Brezsnyev pártelnök uralma idején - az 1970-es évek elején - a szovjet Déli Hadseregcsoport rendelkezett magyar bázisain tömegpusztító atomfegyverekkel, amelyeknek tároló helyeit (és valószínűleg indítóhelyeit is) NATO-körökben pontosan jegyezték".
Az utolsó katonavonat két héttel a tervezett időpont előtt, 1991. június 16-án hagyta el hazánkat a Záhony-csapi határállomáson. Az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a déli hadseregcsoport parancsnoka személyében június 19-én 15 óra 01 perckor távozott Magyarország területéről, ugyancsak a Záhony-csapi határállomáson, civilben, diplomata útlevéllel.
A csapatkivonás lebonyolítását a vele kapcsolatos pénzügyi elszámolás hosszú, nehéz tárgyalássorozata kísérte. Végül egy olyan "nulla megoldás" született, amelyben a felek kölcsönösen lemondtak egymással szembeni követeléseikről, azaz egyenlőségjelet tettek a szovjet csapatok által hátrahagyott vagyon és az általuk okozott károk nagysága között. Erről 1991. december elején Moszkvában szóbeli egyezség született, majd 1992. november 11-én Budapesten írásbeli megegyezés jött létre Antall József miniszterelnök és Borisz Jelcin orosz elnök között.
Európai összefüggésben
A kelet-közép-európai szovjet csapatkivonás szervesen illeszkedett egy tömbközi egyezkedési folyamatba. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete és a Varsói Szerződés Szervezete 1990. február 14-én megállapodott abban, hogy korlátozzák az Európában állomásozó amerikai és szovjet fegyveres erők létszámát. Eszerint egy közép-európai övezetben, amelyhez a NATO térfelén az NSZK, Dánia és a három Benelux-ország, a VSZSZ térfelén az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország tartozott, sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem állomásoztathatott a szárazföldi erők és a légierő kötelékébe tartozó 195 ezernél több katonát. A keretszám - leszámítva a Szovjetunió európai területét - az Európában tartózkodó szovjet erők maximális létszámát is jelentette, az Egyesült Államok további 30 ezer főt állomásoztathatott a közép-európai övezeten kívül, nagyjából tehát a NATO északi és déli szárnyán.
A korlátozási megegyezés George Bush amerikai elnök 1990. január 31-én előterjesztett javaslatán alapult. Becslések szerint az adott időpontban az Egyesült Államok 385 ezer, a Szovjetunió 555 ezer fő katonai élőerővel volt jelen Európában.
Antall József miniszterelnök 1990. július 18-án látogatást tett Manfred Wörner NATO-főtitkárnál a szövetség brüsszeli székhelyén. Akkor első ízben kereste fel a brüsszeli NATO-központot egy olyan ország kormányfője, amely tagja a Varsói Szerződés Szervezetének. A látogatást követő sajtóértekezleten Antall József kijelentette: "Arról nincs szó, hogy Magyarország a NATO tagjává kívánna válni, ugyanakkor építi kapcsolatait az atlanti szövetséggel, egyebek között diplomáciai téren is." Magyarország jövendő státusáról szólva megjegyezte, hogy az ország nem kívánja kinyilvánítani jogi értelemben vett semlegességét, már csak azért sem, mert az akadályozhatná az Európai Közösséghez való magyar csatlakozási szándékot.
hirado
2011.06.19. 12:13
Legfrissebb hirek
- Egyre több magyar tartja pénzét külföldi számlákon és trezorokban
- Közúti ellenőrzéskor autókat vehet el a NAV
- A szesztilalom a trafikban nem érvényes
- Késelés Józsefvárosban
- Támogatja a zsebszerződések elleni lépéseket az LMP
- Magyar nap az Európa Ligában az M1-en és a telesport.hu-n
- Amerikai képviselő: A Tavares-jelentésnek nincs jelentősége
- Balog: A béremelés megfelel az ország teljesítőképességének
- Varga: Komoly lehetőség az uniós gazdaságfejlesztési támogatás
- Viharral érkezik a hidegfront
HIRDETÉS
TOVÁBBI HÍREINK
- Ezeken a magyar településeken már készülhetnek az ivóvízhiányra
- Fokozódik a konfliktus: tűzharc tört ki a Wagner-csoport és az orosz légierő között, már három helikoptert lelőttek
- Putyin beszédet intézett népéhez a a Wagner-csoport lázadása után: „Az ilyen fenyegetésre keményen fogunk reagálni”
- Lázadás tört ki Oroszországban: a Wagner zsoldoscsoport elfoglalt egy orosz várost, Putyin hamarosan beszédet mond
- Olyan vihar jöhet, ami ellen az esernyő nem elég
- Ők öten vesztek hullámsírba a Titan fedélzetén
- Az Európai Parlament megszavazta: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre
- Aligha most robban föl a Balkán puskaporos hordója
- Putyin arra játszik, hogy legyen ürügye az első nukleáris csapásra
- Novák Katalin a kórházban indította a reggelt
HIRDETÉS
