
Nagy felhajtás közepette oltották be tegnap egészségügyi vezetőinket a madárinfluenza H5N1-es vírusa ellen, s a héten további száz önkéntesen folytatódik a tesztelés. Igaz, a parányi gyilkos” eddig csak a szárnyasokat veszélyeztette. Legutóbb a jakartai állatkertet kellett bezárni, mert pár nap alatt 19 madár pusztult el a betegség miatt, amelynek az elmúlt két évben már millió szárnyas esett áldozatul.
Eddig - főleg Thaiföldön és Vietnamban - 64 ember halálát írják a madárinfluenza mutációjának a rovására, ám a jelenlegi vírus még emberről emberre nem terjedt. Az Egészségügyi Világszervezet hónapok óta világjárvány kitörésével riogat - bár a H5N1 mutációjának még nyoma sincs -, s 50 millió ember halálát jósolják.
Hazánk a világon harmadikként rukkolt elő a szenzációval: sikerült előállítani a madárinfluenza elleni védőoltást. A vakcinából szükség esetén akár 10 millió adag is előállítható, miközben a hazai szakemberek kézzel-lábbal tiltakoznak, s minden nyilvános fórumon azt hangoztatják, hogy az országban nincs mitől tartani.
- Jelenleg kizárólag a technológia hatékonyságát teszteljük. Lakossági oltásra nincs szükség, a humán tesztelésben közel száz önkéntes vesz részt. A madárinfluenza emberre veszélyes mutációja még nem jött létre - árulta el Bujdosó László tiszti főorvos, aki csak annyit volt hajlandó elárulni: nem tervezett keretből, hanem a költségek átcsoportosításából teremtették elő a szükséges, nem kis összeget.
- A vakcinát, ha kialakul a mutáció, az adott vírus sajátosságainak megfelelően módosítani kell. Pontosan nem tudom, mennyibe került, de idáig több százmillió forintot tehetnek ki a költségek. Az egész világ komolyan készül a járványra, amely ha kitör, a hazai lakosság azonnal oltóanyaghoz juthat - indokolta az ablakon kidobott pénznek látszó kísérletet” Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott.
blikk
2005.09.27. 12:38