
A Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója közölte: az átadás zökkenőmentes volt, az első utasok elégedettek a szolgáltatásokkal.
Hardy Mihály elmondta, az első utasok hajnali négy órakor vehették használatba az új utasforgalmi csarnokot. A Malév Londoni járata volt az első, melynek utasai hajnali négy órakor beléphettek a SkyCourt-ra.
Az igazgató közölte: az új, központi csarnokban egymás után nyitottak ki az üzletek és az éttermek; délelőttig már több mint ezer utas fordult meg a SkyCourt-on. Hardy Mihály jelezte: minden rendszer jól és megbízhatóan működött, semmilyen fennakadás nem volt.
Elmondta, délután nagyobb utasforgalomra számítanak: egy óra alatt várhatóan mintegy kétezer utas érkezik. Közölte azt is, a terhelést jól bírják, hiszen mint mondta, a kapacitás nyáron akár elérheti majd a napi 30 ezer főt is.
Hardy Mihály hozzátette: április 1-jétől kezdik meg a 2A és a 2B terminál belső felújítását, és a munkákat őszig be is akarják fejezni.
hirado
2011.03.27. 11:36