
A Központi Nyomozó Főügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el kormánypárti képviselők jogosulatlan pénzfelvételével kapcsolatban. Az ügyben a szocialista Molnár Csaba fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, aki jelezte: a képviselő kérdését feljelentésként értékelték, amelynek elbírálása a nyomozó főügyészség feladata.
Fazekas Géza szóvivő elmondta: a nyomozó főügyészségnek tizenöt napja van a feljelentés kiegészítésére, azaz újabb adatok beszerzésére, majd döntenie kell a nyomozás megindításáról vagy elutasításáról. A határidő tizenöt nappal meghosszabbítható.
Az ügy előzménye az volt, hogy Molnár Csaba (MSZP) írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez. Ebben felhívta a figyelmet arra, hogy Zsiga Marcell fideszes képviselő az Országgyűléstől és alpolgármesterként a miskolci önkormányzattól is költségtérítést vett fel, amiért elmarasztalta a kormánypárti frakció etikai bizottsága. Hasonlóan járt el Papcsák Ferenc, aki zuglói polgármesterként és parlamenti képviselőként kapott dupla költségtérítést, ezért a Fidesz-frakció később szintén pénzbüntetést szabott ki. Ez történt Szabó Zsolt hatvani polgármester esetében is, ami azonban nem szerepel Molnár Csaba kérdésében.
A szocialista politikus leszögezte, szerinte ezekben az ügyekben a törvényellenesség nem kétséges, ha azonban a képviselők szándékosan vették fel jogosulatlan költségtérítésüket, az bűncselekmény elkövetésének gyanúját alapozhatja meg. Emlékeztetett arra is, hogy Kovács Tamás korábbi legfőbb ügyész a parlamenti interpellációt és kérdést hivatalos tudomásszerzésnek minősítette.
Molnár Csaba szóvá tette: Papcsák Ferenc vagyonnyilatkozatában összeadva szerepeltette a jogosulatlanul felvett polgármesteri költségtérítés és a jogos polgármesteri tiszteletdíj összegét, ráadásul "elszámoltatásért felelős kormánybiztosként részletes és mindenre kiterjedő ismeretekkel kellett bírnia a közéleti szereplők tevékenységére vonatkozó pénzügyi típusú jogszabályokról". Majd arról kérdezte a legfőbb ügyészt, "tekintettel arra, hogy (...) az érintettek szándékát csak egy büntetőeljárás tisztázhatja megnyugtatóan", tervezi-e büntetőeljárás megindítását.
Polt Péter legfőbb ügyész múlt pénteken kelt, a parlament honlapján szintén fellelhető válaszában közölte: a Molnár Csaba kérdésben megfogalmazottakat feljelentésként értékelték, mivel abban a szocialista politikus "büntetőeljárás megindítását kérte". Hozzátette, a feljelentést az annak elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészséghez tették át, amelynek három nap alatt kellett dönteni a nyomozás megindításáról, elutasításáról vagy a feljelentéskiegészítésről. Kitért arra is, hogy az ügyet a Legfőbb Ügyészség figyelemmel kíséri.
hirado
2011.03.24. 19:15