
Az LMP szerint a kormány elismerte, hogy megbukott az adópolitikája, amikor a legújabb hiányadatok magyarázataként maga a kabinet, illetve a szaktárca jelentette ki, hogy ezek oka nem más, mint az egykulcsos adó bevezetése miatt bekövetkezett bevételkiesés - írta közleményében Scheiring Gábor.
Az LMP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője emlékeztet arra, hogy a parlamenti vitában és azóta is folyamatosan hangoztatják, "az igazságtalan és ésszerűtlen" egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése a költségvetés bevételi oldalán "gigantikus lyukat ütött" és az összes megszorításra, zárolásra gyakorlatilag csak ezért van szükség.
A képviselő úgy fogalmaz, hogy az LMP szerint a kormány gazdasággal kapcsolatos minden erőfeszítése abban merül ki, hogy kétségbeesetten megpróbálja magát kiásni abból a gödörből, amibe önként ugrott fejest.
Kijelenti azt is, hogy a Fidesz-KDNP kormány a tizenhat százalékos adó bevezetésével nem élénkítette a gazdaságot; ezért ebből számottevő bevétel-növekedésre sem számíthat.
Azt írja, az LMP számára eddig is világos volt, hogy fenntarthatatlan az a politika, amelynek egyetlen célja, hogy "kétségbeesetten rövidtávú megoldásokkal" bevételre tegyen szert, miközben nincs átfogó elképzelése a növekedés beindításának feltételeiről. Scheiring Gábor szerint a kabinetnek komolyan meg kellene fontolnia az LMP javaslatait az ökológiai adóreformról és a zöld gazdaságélénkítésről.
hirado
2011.03.23. 21:41