HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Tárki: jelentősen csökkent, de még mindig a Fidesz-KDNP tábora a legnagyobb

t: 122

Tárki: jelentősen csökkent, de még mindig a Fidesz-KDNP tábora a legnagyobb

A havi rendszerességgel készülő pártpreferencia-kutatás összegzése szerint az ellenzéki pártok támogatottsága ennek ellenére változatlanul töredéke a kormánypártokénak, mivel egyikük tábora sem nőtt érzékelhető mértékben. Nőtt viszont a pártválasztásukban bizonytalanok vagy azt eltitkolók aránya, amely tavaly egyetlen hónapban sem volt olyan magas, mint idén márciusban.

A kutatás a felnőtt lakosság körében az elmúlt évhez hasonlóan továbbra is a Fidesz-KDNP fölényét mutatja, hiszen a kormánypártok tábora hónapok óta sokszorosa az ellenzéki pártokénak, annak ellenére, hogy az év utolsó hónapjai óta egyértelműen csökken a kormánypártok támogatottsága. Ennek eredményeként december óta a pártszövetség minden harmadik választóját elvesztette.

Összességében a felnőtt népesség közel fele, 45 százaléka nem tudja vagy nem mondja meg, hogy kire szavazna, ha most vasárnap rendeznének parlamenti választásokat.



Az ezer ember megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás alapján a Fidesz-KDNP szavazótábora a teljes felnőtt lakosság körében a februári 37-ről 30 százalékra csökkent, a szocialista párté azonban nem változott, mindkét hónapban 11 százalék volt.

A bizonytalanok és nem válaszolók aránya is számottevő mértékben változott, hiszen e két csoport együttesen 38 százalékot tett ki februárban, márciusban viszont már 45 százalékot.

A Tárki kutatása szerint szintén figyelemreméltó elmozdulás történt a pártválasztók körében: a Fidesz-KDNP támogatottsága ugyanis a februári 61 százalékról márciusra 55-re csökkent, miközben az MSZP-é 18-ról 21 százalékra nőtt. Ha azonban a 2010 decembere óta tartó időszak változásait veszik figyelembe, akkor a Fidesz-KDNP szavazótábora a teljes népességen belül és a pártválasztókon belül egyaránt 13 százalékponttal csökkent - olvasható a közleményben.

Ezzel párhuzamosan ugyanakkor az MSZP támogatottsága a teljes népesség körében lényegében nem változott tavaly decembere óta, a pártválasztók körében pedig 4 százalékponttal, 17-ről 21 százalékra nőtt. Mindez azt is jelenti a teljes népességre vetített adatok alapján, hogy míg 2010 decemberében egy MSZP-szavazóra négy Fidesz-KDNP szavazó jutott, addig márciusra egy szocialista szimpatizánsra már csak három kormánypárti szavazó jut - közölte a Tárki.

A másik két parlamenti párt támogatottsága továbbra sem változott számottevően az elmúlt egy hónapban, hiszen a teljes népességen belül a Jobbikra a választók hét helyett nyolc, az LMP-re pedig mindkét hónapban öt százalék szavazna. A pártválasztók körében a Jobbik tábora 12-ről 14 százalékra nőtt, az LMP-é pedig változatlanul nyolc százalék.

hirado

2011.03.23. 21:40

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek