HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Határozati javaslatot fogalmazott meg az MSZP a részországgyűlésen

t: 121

Határozati javaslatot fogalmazott meg az MSZP a részországgyűlésen

Kiss Péter, a párt társadalompolitikai kabinetvezetője ismertette: egy olyan határozati javaslatot terjesztenek az Országgyűlés elé, amelynek célja a szociális válsághelyzet elhárítása. Mint mondta, fontos, hogy "fel ne robbanjon mindaz a feszültség, amit egyébként megfélemlítéssel, rendőri eszközökkel is megpróbálnak visszatartani." Mindez rövid ideig mehet, hosszabb távon azonban még nagyobb robbanáshoz vezethet - fűzte hozzá.

"Ez nem a szomszéd tehene, ez a mi országunk, ez a mi felelősségünk is, hogy javítsunk, változtassunk a dolgokon" - mondta, hozzátéve, hogy a "Fidesz-Magyarországnak a legnagyobb kudarca éppen az emberek életét érinti, az egyes emberek hétköznapjaiban nyilvánul meg."

"Hallassuk a hangunkat" - mondta, majd "komplett árulásnak" nevezte a Fidesz intézkedéseit. Véleménye szerint ugyanis lehet, hogy sokakban volt illúzió a választások idején, de hogy ez a politika nem az itt élő emberekről szól, az ma már a hétköznapokban világosan igazolódik. Egy szegénységellenes politikából szegényellenes politikára váltottak - közölte. Ezt a világot egy határozati javaslattal nem lehet megváltoztatni, de éreztetni kell az emberekkel, hogy az MSZP kiáll értük.

Hiller István szocialista országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy ma az ország Ricse, Izsófalva, Boldva, Kazincbarcika és Miskolc. Ami most történik, nem négy vagy nyolc évet, de nem is húsz évet fordít vissza, hanem mindazt, amiért küzdöttek magyarok, baloldaliak, és nem baloldaliak - fejtette ki álláspontját a politikus. Hangsúlyozta, hogy olyan országot akarnak, ahol van szolidaritás, a tehetségeknek pedig van jövője és esélye.

Az egykori Pont Mozi épületében megrendezett részországgyűlésen megjelent Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Lampert Mónika, és Kovács László is, ők a hallgatóság soraiban ültek. Jelen volt Veres János, Szekeres Imre, Szűcs Erika, és felszólalt Káli Sándor a párt miskolci elnöke, volt miskolci polgármester is.

hirado

2011.03.23. 21:34

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek