HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > MSZP: a társadalmi igazságtalanság rendszere épül

t: 162

MSZP: a társadalmi igazságtalanság rendszere épül

Török Zsolt, a szocialisták szóvivője kedden sajtótájékoztatón azt mondta: Lázár János fideszes frakcióvezető, Hódmezővásárhely polgármestere 1,6 millió forintot keres havonta, míg Szijjártó Péter és Budai Gyula fizetése meghaladja a kétmillió forintos bérplafont.

Török Zsolt szerint ők "a társadalmi igazságtalanság rendszerének mintapéldányai".

Lázár János szombaton ismertté vált szavaira a szocialista szóvivő úgy reagált: "nem mindenkinek adatik meg az a lehetőség, hogy az iskolapadból azonnal milliós fizetésű állásokba kerülhessen".

Torzsa Sándor, a Societas budapesti elnöke pedig azt mondta: Lázár János véleménye, hogy "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér", a Fidesz ars poeticája.

Az MSZP szóvivője a kérdésre, hogy a szocialista képviselők abban az öt hétben, amíg a parlament távollétükben az alkotmánytervezeteket vitatja meg, fölveszik-e a költségtérítést, úgy felelt: képviselőik a törvény szerint járnak el. Mint mondta, "a képviselői munka a hét minden napjától 0-tól 24 óráig tart", az MSZP pedig továbbra is részt vesz a törvényhozás tevékenységében, csak egy "pártalkotmány" elfogadásához nem asszisztálnak.

Eközben azonban részországgyűléseket tartanak több helyszínen, hogy "az emberek problémáival" foglalkozzanak - tette hozzá.

hirado

2011.03.23. 09:12

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek