HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > MSZP: távozzon Lázár, Orbán és Schmitt Pál is

t: 102

MSZP: távozzon Lázár, Orbán és Schmitt Pál is

Az MSZP szerint a sajtóban megszellőztetett botrányos ügyei miatt távoznia kell a magyar közéletből Lázár János fideszes frakcióvezetőnek, Orbán Viktor kormányfőnek és Schmitt Pál köztársasági elnöknek is.

Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője azt mondta: a Blikk szerint Tiszafüreden lett kompenzációs listáról fideszes képviselő Lipcsey György Imre, a Hunvald György egykori, VII. kerületi szocialista polgármester nevével fémjelzett ingatlanpanama egyik vádlottja. Lipcsey pedig érdekelt egy kft-ben, amely az Orbán-család barátjához, Kékessy Dezsőhöz köthető. "Kékessyről már hallhattunk az Orbán-szőlők ügyében, de ő volt az az üzletember is, aki korábban segített az Orbán-család lakásából budai villát varázsolni" - mondta Török Zsolt.

A szóvivő sajtóinformációkra hivatkozva kitért arra is, hogy Schmitt Pált a napokban "esetleges titkosszolgálati kapcsolatokkal hozták hírbe", és többek között arról cikkeztek, hogy a hatvanas években a bíróság jogerősen elítélte, majd amikor a nyolcvanas évek elején a Fórum Szálló Szervezési Iroda igazgatóhelyettese volt, "megúszott" egy olyan ügyet, amelyben két ismerősét elítélték, és ekkoriban dolgozott az Astoria Szállóban is, ahol belügyi tisztek tevékenykedtek és valószínűsíthetően lehallgatták a külföldi vendégeket. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a közelmúltban egy internetes bejegyzésében azt írta, hogy az államfő "zavaros ügyei miatt" zsarolható.

Török Zsolt emlékeztetett arra, hogy Lázár János sokmillió embert sértett meg, mikor egy hódmezővásárhelyi közgyűlésen a város polgármestereként arról beszélt, hogy "akinek nincs semmije az életben, az annyit is ér." Ezzel pedig sokmillió magyar embert sértett meg. Egyébként is "gyanús körök lengik be a fideszes politikusokat, így pedig könnyű boldogulni, jelentős vagyonra szert tenni."

Török Zsolt szerint a Fidesz frakcióvezetőjének távoznia kell a politikából, csakúgy mint Schmitt Pálnak és Orbán Viktornak.

hirado

2011.03.21. 11:20

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek