
Az elszámoltatási kormánybiztos a MÁV-val közösen vizsgálja a Gyurcsány-féle kormánynegyed-beruházás egyik legvitatottabb momentumát, a Nyugati pályaudvar melletti ingatlan megvásárlását - tudta meg a Magyar Nemzet.
Budai Gyula azt közölte a lappal: annak a telekvásárlásnak a részleteit veszik górcső alá, amelynek során az állam 8,5 milliárd forintért vásárolta meg a MÁV-tól a pályaudvar melletti területet, ahol a negyedet fel akarták építeni.
Az elszámoltatási kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a MÁV-val közösen folytatott vizsgálat befejezésének tervezett határideje április 15., csak ezt követően tud arról nyilatkozni, hogy történt-e törvénysértés ebben az ügyben.
hirado
2011.03.19. 09:44