
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos arra kérte Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökét, hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) gazdálkodását érintő vizsgálat befejezéséig a MOB ne teljesítsen kifizetéseket a MÚSZ részére.
A kormánybiztos Czene Attilát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárát pénteken tájékoztatta erről.
A megbeszélésen elhangzott, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által végzett vizsgálat dokumentációja alapján Budai Gyula hivatalosan, írásban kereste meg azon cégeket, amelyeknek - a tavalyi Európa-bajnoksághoz köthető szerződéseik révén - a MÚSZ hónapok óta, összességében több mint 80 millió forinttal tartozik.
A kormánybiztos a cégek vezetőitől bekérte az általuk kiállított - a MÚSZ felé címzett - fizetési felszólítások hiteles másolatát.
hirado
2011.03.18. 18:59