
Az előző garnitúra disznóságai erős dühvel töltöttek el, a mostani ügyetlenségek meg örömeimet pettyezik ürömmel – nyilatkozta Fábry Sándor a Heti Válasznak.
A humorista úgy véli: míg az elmúlt nyolc évben rendszer épült a rablásra, az ország kiárusítására, most sokszor jó szándékú balfácánságot lát. Ugyanakkor hozzátette: a fideszes disznóságokat tüzes vassal kell égetni, hogy csontig hatoljon.
Fábry szavai szerint "egy-két nagy, büdös halat, élén természetesen szeretett, egykori miniszterelnökünkkel, meg kellene próbálni hűvösre tenni, ne bomoljanak köztünk és ne rontsák itt tovább a levegőt".
"Hogy lehet az, hogy a Zuschlag-ügyben sem Mesterházy Attilát, sem Gyurcsány Ferencet nem vádolták meg?" – tette fel a kérdést.
Beszélt arról is: abban bízott, hogy a balliberális értelmiség magába száll az elmúlt nyolc év után. Véleménye szerint a Heller Ágnes tényeket tagadó, elhazudó brüsszeli produkciója kvintesszenciája annak, amit mindnyájan tesznek. Változatlanul úgy beszélnek, mintha az elmúlt nyolc év meg sem történt volna - mondta. A Heller-ügy kapcsán egyébként úgy vélekedett: meg kell várni a vizsgálat végét, és ha nem történt semmi, akkor bocsánatot kell kérni Heller Ágneséktől.
A kultúrkampfot pedig úgy ahogy van, meg kell szüntetni - mondta Fábry. Ha a kulturális kormányzatnak egy csöpp esze van, kivárja, amíg lejár Alföldi Róbert szerződése, és aztán ír ki pályázatot - tette hozzá. Fábry szerint Alföldi Hiller István volt oktatási és kulturális miniszter háti passzátjával röpült a székébe, ebből azonban nem következik, hogy ejtőernyősre ejtőernyős a válasz.
hirado
2011.03.17. 10:46