HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Szócska: nagy eredmény a béke az egészségügyben

t: 117

Szócska: nagy eredmény a béke az egészségügyben

Szócska Miklós szerint az egészségügyi szaktárca élén töltött kilenc hónapjának legnagyobb eredménye, hogy a rendszerben lévő "iszonyú nagy feszültségek" ellenére mostanáig sikerült fenntartani a békét az ágazatban. Szerinte ez annak köszönhető, hogy előre egyeztetnek minden kérdésben.

Rehabilitált egészségpolitika

Az egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta: munkamódszere az együttműködés, ezt nagyon komolyan is veszi, hiszen együttműködés nélkül nem lehet sikert elérni. Tárgyalások útján tudtak rendezni néhány "tüntetésekig konfliktusos helyzetet is", mint például az otthonszülés - mondta.

E módszerrel "rehabilitálták" az egészségpolitikát - fűzte hozzá -, mert bebizonyították, lehet párbeszédet folytatni, s ezzel maguknak is "megspóroltak" több, az intézkedések fenntarthatóságát veszélyeztető konfliktust.

Az viszont két külön dolog, hogy milyen gyorsan javul a helyzet, illetve milyen sebességgel dolgoznak - mutatott rá Szócska Miklós. Az államigazgatás ezen ciklikusságán, a közigazgatási egyeztetéseken csak néhány esetben sikerül gyorsítaniuk, de - elmondása szerint - az általuk beterjesztett lényeges anyagok eddig többségében fenntartások nélkül átmentek. Ugyanakkor az, hogy például mennyi idő alatt oldódik meg a bérezés, az ország gazdasági teljesítőképességének függvénye. "A teljesen jogosan felhalmozódott feszültségeket nehéz kezelni. Ez nem egy rövid távú megoldás lesz, és egész biztos, hogy ennek része kell legyen a tartalékok visszaforgatása" - mondta az államtitkár.

Demográfia és gazdaság

Szócska Miklós szólt arról: amikor elvállalta az államtitkári pozíciót, pontosan tudta, küzdenie kell azért, hogy az egészségügy a legfontosabb feladatok között szerepeljen.

Az egészségügyi politika fokmérője és a munkáját is minősíti, hogy mennyire sikerül ezt elérnie - mondta. Hozzátette, a ciklus egészében gondolkodik, mivel ő is látja: ahhoz, hogy több pénz legyen, először a gazdaságnak kell beindulnia. Ahhoz, hogy ne boruljanak fel a biztosítási alrendszerek, több gyerekre van szükség - sorolta. Úgy fogalmazott: "Demográfia és gazdaság, ezt a két prioritást most el kell fogadnom."

Az egészségügy nem "feneketlen pénznyelő kassza"

A kiemelt társadalmi feladatok átrendezéséhez viszont meg kell tudni mutatni azt is, hogy az egészségügy megújulásra képes rendszer - tette hozzá. Azért is erőlteti az intézmények funkcionális integrációját - mondta -, hogy rávilágítson: az egészségügy nem egyéni, részérdekek alapján működő "feneketlen pénznyelő kassza", hanem összefogásra képes ágazat. A megújulási képesség bizonyítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a társadalom befektessen az egészségügybe.

Szócska Miklós hangsúlyozta: elvárhatják a mindenkori egészségügyi vezetőtől, hogy pénzt szerezzen, de azonnal, de ehhez nagyon kemény aprómunkára van szükség.

hirado

2011.03.14. 09:37

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek