HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Igent modott a frakció a reformokra

t: 180

Igent modott a frakció a reformokra

Késő estig tartott, míg a miniszterelnök ismertette a tervezett a reformlépéseket a frakcióval.

A képviselők támogatták a tervezett intézkedéseket, amelyeket kedden jelent be a kormány. Változik a nyugdíjrendszer, a közösségi közlekedés, az oktatás és a gyógyszerkassza is.
A képviselőknek nem tetszett információk szerint, hogy egyes önkormányzati feladatokat átvenne az állam.

Orbán Viktor - az MTI értesülései szerint - kiemelte, hogy az érintett területek kevesebb pénzt kapnak, de ugyanakkor fejlesztési forrásokhoz juthatnak hozzá. Megerősítette, hogy a legfőbb cél az adósság csökkentése: a ciklus végére a mostani 82 százalékról 65-re. A tervek szerint a költségvetési hiány 2011-ben 2,9 százalék, 2012-ben 2,5 százalék, 2013-ban pedig 2,2 százalékot, míg 2014-re 1,9 százalékot jelölt meg.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a cél a legnagyobb gazdasági növekedés mellett nem újratermelni az államadósságot.

A nyugdíjreform kapcsán egységesítik a korhatárt és a nyugdíjszámítást. Az lehetne nyugdíjas, aki elérte a nyugdíjkorhatárt.

Létrehozzák a Nemzeti Közlekedési Holdingot a MÁV-ból, a Volánból és a BKV-ból.

A tervek szerint az általános iskolákat állami kézbe vennék, de ezt még nem véglegesítették. Az MTI úgy tudja, a hallgatói létszámot tekintve minden évben az állam mondaná meg, mely területen hány férőhelyre van szükség, azaz "az állam rendelné meg a képzéseket" a felsőoktatásban.

Ezen felül - a tervek szerint - csökkentik majd a gyógyszerkassza állami támogatását.

A strukturális reformokat kedden jelenti be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Navracsics Tibor.

hirado

2011.03.01. 00:14

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek