Az idős asszony újsághirdetés alapján február elején jelentkezett az állítólagos jósnőnél, aki azt közölte vele, hogy ő és a lánya rontás alatt állnak, elátkozták őket, s nemsokára meg is halnak. A nő a "szolgáltatásért" ötezer forintot kért, s kilátásba helyezte, hogy 35 ezerért "leveszi róluk a rontást". Az asszony nemsokára a lányával együtt tért vissza - vitték magukkal a kért összeget, továbbá gyertyát, törülközőt, tyúkot és tojásokat -, ám az állítólagos jósnő azzal állt elő, hogy csak akkor lesznek biztonságban, ha egymillió forintot visznek, s azt egy fazékban kell elégetnie.
Anya és lánya hétfőn vitte el az egymillió forintot, amelyet hitelként vettek fel egy bankban, a "jósnő" fazékba rakta a pénzköteget, egy-két bankót gyertyával meggyújtottak - (eközben ő "varázsolt"), aztán hirtelen törülközővel takarta le a fazekat és azzal egy másik nő kirohant a szobából.
A csaló vérszemet kaphatott, ugyanis azt közölte a pácienseivel, hogy az egymillió forint sem elég a rontás levételéhez, ahhoz ugyanis legalább 3 millió kell.
A fiatal nő ekkor már gyanút fogott, s csalás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a veszprémi rendőrkapitányságon, ahol kedden elrendelték a nyomozást.
hirado
2011.02.23. 10:00