
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a Legfőbb Ügyészség hétfőn annak a szerződésnek a kapcsán, amelyet Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkár, illetve Faller Jenő szakállamtitkár, Gyurcsány Ferenc bizalmasa írt alá még 2009-ben egy floridai adótanácsadó céggel – írja a szerdai Magyar Nemzet.
A közel 50 százalékos sikerdíjazásról szóló megállapodást Magyarország New York-i főkonzulátusa és a magyar ENSZ-misszió nem diplomáciai létesítményei után fizetendő 121 millió dollárnyi helyi járulék lealkudására kötötte a magyar állam az H. Elliott Green & Associates nevű floridai társasággal.
Nyolcvannyolcmillió dollárt el is engedtek, csakhogy a megállapodás után alig pár nappal Hillary Clinton külügyminiszter bejelentette, egyébként is törölnék a tartozást - fogalmaz a napilap, amely szerint a magyar állam erre hivatkozva nem fizetett a floridai cégnek, amely viszont 44 millió dollárt, azaz körülbelül nyolcmilliárd forintot követel, és pert indított hazánk ellen.
A Magyar Nemzet arról is ír, hogy egy külön megállapodás révén a magyar állam már így is több tízezer dollárt utalt át a floridai cégnek gyakorlatilag a semmiért.
hirado
2011.02.16. 10:48