
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mai blogbejegyzésében azt írja: „Múlt pénteken befejeződött féléves EU elnökségünk. 35 nap alatt világossá vált, hogy a magyar miniszterelnök súlytalanabb az ágyak alatt megbúvó pormacskánál." Majd hozzáteszi: "eleve rosszul kezdődött az elnökség. Strasbourgban nagy nyilvánosság előtt feltörölték Orbánnal a padlót”. A Fidesz több szerénységet javasol annak a Gyurcsány Ferencnek, aki végighazudta, és meghamisította a költségvetési adatait és ezzel átverte egész Európát.
Gyurcsány szerint „múlt pénteken meg ránk szakadt az ég ” amikor Orbán gazdasági programjával szemben, a francia-német program vitte a prímet, és kialakulni látszik az EU elitklubja, amelyhez Magyarország most sem fog tartozni és még az is előfordulhat, hogy a „jövő hónapban Berlinben akár Orbán nélkül is tárgyalhatnak”.
A volt miniszterelnök szerint „a tagállamok közt kirobbant viták kezelésére nem Orbánt, hanem az állandó elnököt, a belga Van Rompuyt kérték fel. Külső körre került Magyarország és körön kívülre Orbán” – teszi hozzá.
A Fidesz szerénységet javasol Gyurcsány Ferencnek azzal kapcsolatban, hogy a volt kormányfő szerdai blogbejegyzésében egyebek mellett úgy fogalmaz: "múlt pénteken befejeződött féléves EU elnökségünk"; "35 nap alatt világossá vált, hogy a magyar miniszterelnök súlytalanabb az ágyak alatt megbúvó pormacskánál".
"Gyurcsány Ferenc képtelen felfogni, hogy a magyar emberek soha nem látott széles összefogással elzavarták őt, a korrupcióba süllyedt pártjával és kormányával együtt. Indokolt lenne a szerénység egy olyan ember részéről, aki végighazudta, hamisított költségvetési adataival átverte egész Európát, lenullázva ezzel hazánk szavahihetőségét és hitelességét" - reagált a bejegyzésre az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fidesz-frakció, amely szerint "Gyurcsány Ferencet és kormányát nem véletlenül emlegetik Európa-szerte a hazugság szinonimájaként".
hirado
2011.02.10. 12:35