> Harrach: bátor kormányzati lépések történtek a veszélyhelyzet elkerülésére

Az elmúlt kilenc hónap bátor kormányzati lépéseit - a nyugdíjrendszer megmentését és az adórendszer átalakítását - emelte ki a miniszterelnök hétfői országértékelő beszédére reagálva a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője.
Harrach Péter úgy fogalmazott: a kormányfő kettős szerepben mutatkozott be, a romeltakarító és veszélyre figyelmeztető, illetve a távlatokat és irányt mutató szerepben. A legfőbb veszélyt - szavai szerint - az államadósság mértéke, illetve az a véget nem érő válság jelenti, ami különösen az eurozónán kívülieket fenyegeti - tette hozzá a frakcióvezető. Kiemelte: amikor a miniszterelnök a veszélyeztetett országról beszélt, nem lehetett nem gondolni az elmúlt kilenc hónap "nagyon bátor kormányzati intézkedéseire", amelyek ahhoz kellettek, hogy a veszélyhelyzetet elkerüljük.
Harrach Péter kitért arra is, hogy a miniszterelnök beszédének másik alapvető gondolata, fő üzenete a megújulás volt. E téren ugyan megmaradt az általánosságok szintjén, de mint a KDNP frakcióvezetője mondta, a részletek egy hét múlva várhatóak. A kereszténydemokrata politikus megnyugtatónak és jó érzést keltőnek nevezte, hogy azokat a területeket érintette a kormányfő beszédében, amelyek a KDNP számára is fontosak.
hirado
2011.02.08. 10:52