
Ezer ecstasy tablettát, valamint több száz gramm marihuanát talált a rendőrség azoknál a fiataloknál, akiket Dunakesziről Mogyoródig autóval üldöztek a nyomozók még szerdán.
Dunakeszin a Barátság utcában, egy szervezett rendőri akció során, az Országos Rendőr-főkapitányság speciális egységének munkatársai megállítottak egy gépkocsit. Az autóban ülő három fiatalt a rendőrök igazoltatni akarták, de a sofőr gázt adott és az egyik rendőrautót elsodorva, nagy sebességgel menekülésbe kezdett.
A rendőrök űldözőbe vették a menekülőket, akik útközben két csomagot dobtak ki az autóból, mint utólag kiderült, mindkettőben drog volt.
A fiatalokat - egy 24 éves és egy 28 éves dunakeszi, valamint egy 28 éves váci lakost - végül Mogyoródon, egy szűk utcában sikerült a rendőröknek megállítaniuk, ahol őrizetbe vették őket.
A fiataloknál végzett házkutatás során nagy mennyiségű ecstasy tablettát és több száz gramm marihuanát foglaltak le. A két férfi már korábban a rendőrség látókörébe került kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.
Ugyancsak kábítószerrel való visszaélés bűntettével gyanúsítják azt a 45 éves veresegyházi lakost is, akit a terrorelhárító szolgálat bevonásával fogtak el pénteken az otthonában, s nála ecstasy tablettákat és marihuanát is találtak. A rendőrség szerint a két ügy között összefüggés lehet, ennek vizsgálata még tart.
hirado
2005.09.10. 18:28