HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Elesett rendőr, elsült fegyver

t: 1143

Elesett rendőr, elsült fegyver

Az ukránok, akik egy autóst akartak kifosztani, egy amerikai rendszámú kocsival menekültek a rendőrök elől. Egy rendőrautó üldözte őket, egy másik pedig eléjük került, úgy próbálta megállítani őket. Az ukránok el akarták gázolni a rendőrt, aki ezért többször rájuk lőtt. A kocsi végül a Komjádi uszodánál került zsákutcába. Az utasok kiugrottak és el akartak futni. Hogy mi történt ezután, arról egy hétfő esti rendőrségi közlemény ezt mondja: “Az üldöző rendőrök felszólították őket hogy álljanak meg, mivel ennek nem tettek eleget, figyelmeztető lövések után több lövést adtak le feléjük.” Vagyis rálőttek a menekülőkre. Az egyik tolvajt fenéken találta egy golyó, ami aztán a hasán jött ki. A Társaság a szabadságjogokért jogvédő szervezet szerint azonban a menekülő tolvajokra nem lehetett volna rálőni. Ezt ugyanis nem engedi meg a rendőrségi törvény. Ma délutánra a rendőrség belső vizsgálata kiderítette, hogy nem sértettek törvényt, a fegyver véletlenül sült el.

„Figyelmeztető lövéseket adtak le, majd az egyik kolléga megbotlott, jobb kezére illetve térdére esett, eldördült egy lövés, amelynek következtében az egyik ukrán állampolgár súlyos sérülést szenvedett” – mondta Sass Oszkár, a BRFK szóvivője.

A TASZ elnöke úgy gondolja, akár így, akár úgy történt, a rendőrség hibázott.

„Hogy ha valóban elesett a rendőr, akkor miért adott ki a rendőrség olyan közleményt, hogy célzott lövésekről volt szó, ha célzott lövésekről volt szó, akkor miért magyarázzák utólag azzal, hogy elesett a rendőr. Én azt gondolom, hogy ennek a történetnek kellene valamilyen megnyugtató végpontot találni” – véli Dénes Balázs, a TASZ elnöke.

Délután fél ötre a rendőrség honlapján lévő hírt átjavították. Most már az szerepel a közleményben, hogy a rendőr megbotlott, elesett, ezért lőtte fenéken a rablót.

rtlklub

2005.09.06. 20:48

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek