HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Házért ölték meg az időseket

t: 1186

Házért ölték meg az időseket

A gyilkos előbb egy szekercével leütötte, majd egy bálázó zsineggel megfojtotta az idős házaspárt. A testeket egy 35 méter mély kiszáradt kútba dobta.

„Felkészült a holttestek eltüntetésére, utána a ruházatát elégette, az eszközöket eltüntette, tehát minden olyan cselekményt megvalósított, ami az előre kiterveltséget bizonyította” – mondta Bánhalmi Zsolt, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság rendőr alezredese.

Az idős pár Németországba akart költözni, és eladta a nyaralóját. A vásárlók, egy 24 éves férfi és 21 éves menyasszonya azonban nem tudták kifizetni érte a 10 millió forintot. Az adásvételi szerződést aláírták, a 24 éves fiatalember viszont fizetés helyett meggyilkolta az eladókat, majd menyasszonyával beköltözött a nyaralóba.

Az RTL Klub Híradójának stábja akkor forgatott az ügyről, amikor a házaspár eltűnt. Kollégáinkat a gyilkos beengedte a ház udvarára és megengedte, hogy képeket készítsenek ott. Szerepelni azonban nem akart. A rendőrök szerint a fiatalember végig tisztában volt azzal, hogy mit csinál. Tettéért akár egész életére börtönbe kerülhet.

rtlklub

2005.09.01. 20:53

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek