A férfi a nadrágszíja csatjával ütötte Gáborkát (†11), olyan sérüléseket okozva szerencsétlen kisfiúnak, hogy még a sokat látott rendőrök is elborzadtak. Mint azt hírül adtuk, a gyerek a Péterfy Sándor utcai kórházban vesztette életét.
A kis Gáborral az apja egész életében katonás szigorral bánt. A kicsinek a súlyos ütlegeket nap mint nap tűrnie kellett, két nappal ezelőtt azonban hiába jajgatott, hiába sírdogált apja önkívületi állapotban ütötte-vágta. A kisfiú élete akkor vált pokollá, amikor hat éve az édesanyja, aki komoly mániás depresszióval küzdött, egy jó nevű budapesti szállodában öngyilkos lett.
– Gáborka anyját is ez az őrült kergette a halálba, az erőszakos viselkedésével. Állandóan ordított, többször a fegyverével is hadonászott. Szegény kis angyal, most már nem kell több verést kibírnia, újra együtt lehet az édesanyjával, akiről mindig beszélt – mondta el a Blikknek B. Sándorné, aki a tragédia színhelyén gyertyát gyújtott a kisfiú emlékére.
Rendőrségi információink szerint H. Gábor a rendőrségen tett gyanúsítotti kihallgatásán azzal indokolta szörnyű tettét, hogy a kisfiú hasba rúgta jelenlegi élettársát, Liza asszonyt. A nő és a kis Gábor nem kedvelték egymást. Soha nem tudta anyjának elfogadni, ahogyan a nő két gyermekét sem szerette testvéreként.
A tragédia idején a férfi elmondása szerint két nevelt gyermeke nem volt otthon, párja, és annak velük egy háztartásban élő, nyugdíjas apja azonban végignézték a halálos fenyítést. A mentőket az idős férfi értesítette, aki a ház előtt várta a segítséget, de addigra már késő volt.
Három évvel ezelőtt a korábban biztonsági őrként dolgozó férfi a Tévé ügyvédje segítségét kérte, mivel félárva gyermekét nem akarták felvenni a helyi általános iskolába, mondván, a gyerek közveszélyes, és így oktatására nincs lehetőségük. Akkor még törődött gyermekével H. Gábor, és így nyilatkozott:
„A gyerek 4 éves lehetett, amikor az anyukánál mániás depresszió tünetei kezdtek egyre inkább kifejlődni, és akkor visszahúzódóbb lett, és az itthoni történések egyre inkább zavarták, és lehetett látni rajta azt, hogy nem igazán az a boldog, felszabadult kisgyerek\" – mondta el az apa, hozzátéve, hosszú évekig pszichológus foglalkozott fiával.
A gyermek mérhetetlen szeretetéhségét és intelligenciáját példázza az is, hogy amikor megtudta, hogy szeretett édesanyja meghalt, megfogta apja kezét, percekig meredtek egymásra, majd annyit mondott könnyes szemekkel: „Az életnek mennie kell tovább, édesapám.\"
Még ő sem sejthette, hogy az élet számára anyja nélkül csak rövid ideig mehet tovább. H. Gábor, miután megismerte új párját, nem szeretgette kisfiát, helyette katonás rendet tartott, ami elől a gyerek az utcára és a szomszédokhoz menekült. Gyakran ebédelt a környéken lakóknál. Sokat mesélt nekik anyjáról is.
„Anyukám szőke hajú, szép arcú volt. A szemünk egyezett. Kék szemű volt. Egyszerűen csak rám mosolygott, és beszélgettünk Anyával – mesélte három évvel ezelőtt a tévéműsorban átható szeretettel.
Ekkor még támasza volt gyászában apai nagypapája és nagymamája is, de őket két éve az apa kitiltotta a házból, és azt sem engedte, hogy kisunokájukkal találkozzanak. Vasárnap a nagyapa, H. Ferenc, mintha megérezte volna, hogy baj történt, hívogatta fiát, és miután senki nem válaszolt, a szomszédokat tárcsázta, akik elmondták neki a tragikus hírt: Gáborka nincs többé.
Blikk.hu
2010.07.13. 10:36