
Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében személyesen tájékozódott Vona Gábor, a Jobbik elnöke a természeti katasztrófák utáni állapotokról, valamint a kormány ígéreteit követő közbiztonsági helyzetről. Szendrőn a polgármester arra kérte a pártelnököt, járjon közbe a helyi gát magasításának, valamint a közelben fekvő Rakaca-víztározó rendbetételének ügyében. A közbiztonság ügyében kiderült: jelenleg több körzeti megbízotti irodát nyitottak a megyékben, mint amennyi rendőrt a helyszínre vezényeltek.
Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében személyesen tájékozódott Vona Gábor, a Jobbik elnöke a természeti katasztrófák utáni állapotokról, valamint a kormány ígéreteit követő közbiztonsági helyzetről. Bánrévén döbbenetes látvány fogadta a párt elnökét. A település ötszáz házából, négyszázötven kárt szenvedett a múlt heti jégesőtől. A teniszlabda nagyságú jégdarabok átszaggatták a házak tetőszerkezetét, kárt okoztak a termésben, valamint több gépjármű is megrongálódott. A helyiek a biztosítótársaságok hozzáállására panaszkodtak, mint mondták több millió forintos károkra, néhány százezer forintot fizetnek.
Hozzátették, várják az állam segítségét is, ám a jelen helyzetet alapul véve úgy érzik, magukra hagyták őket a katasztrófa után. A korábban árvíz sújtotta Szendrőn, Szaniszló János polgármester arra kérte Vona Gábort járjon közbe a helyi gát magasításának, valamint a közelben fekvő Rakaca víztározó rendbetételének ügyében. A polgármester a közbiztonságról szólva hangsúlyozta, bár több körzeti megbízotti irodát is nyitottak a környéken, ám a helyszínre kevesebb rendőrt vezényeltek. Jelenleg több iroda van, mint rendőr.
Cigányok támadtak a károsultakra
Szaniszló János hozzátette, fontos lenne készenléti rendőröket is a térségbe vezényelni, ugyanis az árvíz idején jelenlétük miatt negyven százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. Felsőzsolcán Alakszainé Oláh Annamária, a Magyarok Világszövetsége, Kárpát-medencei régió alelnöke, fogadta Vona Gábort. Szendrő polgármesteréhez hasonlóan kérte a Jobbik elnökét, támogassa a város körüli védrendszer megépítését, amelynek hiánya az árvízi időszak legnagyobb katasztrófáját okozta az országban. Felsőzsolcán egy helyi család arról panaszkodott, hogy összeomlott házukból korábban kimentett értékeiket, úgy kellett megvédeniük a rájuk támadó többfős cigány csoporttól.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Tiszavasvári polgármesterével, Rozgonyi Attilával egyeztetett Vona Gábor a közbiztonság helyzetéről. A város vezetője a kormány közbiztonságra vonatkozó ígéreteivel összefüggésben elmondta, ő ilyen kockázatos kijelentést nem tett volna. Mint ismeretes, Pintér Sándor még májusban megígérte, amint leteszi a hivatali esküjét két héten belül érezhető változás lesz a közbiztonság területén. A május 29-i eskütételt követően június 12-én járt le a kéthetes határidő. Rozgonyi Attila hozzátette, a változás nem pillanatok kérdése, több idő kell a rend kialakításához.
A cigányok nem rettegtek Vonától
Az egyeztetést követően a Jobbik elnöke a Tiszavasvári cigány önkormányzat irodájánál Papp Attilával, a jórészt cigányokból álló Tiszavasvári Városvédő Egyesületről beszélgetett. Papp Attila elmondta, alapvető felszerelésekben – zseblámpa, láthatósági mellény – is hiányt szenvednek. Vona Gábor ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy a helyi Jobbik közreműködésével közbenjár az egyesület támogatásának ügyében.
Vona Gábor ezt követően Tiszavasvári jobbikos polgármesterjelöltjével, Fülöp Erikkel együtt a városi cigánysorra a Széles utcába látogatott, ahol a helyi cigányok problémáiról tájékozódott. Vona Gábor a barikad.hu-nak elmondta, a szociális helyzetről, a munkalehetőségekről, az uzsorások jelenlétéről, valamint a választások idején tapasztalható esetleges szavazatvásárlásokról beszélgettek a helyiekkel.
barikad.hu
2010.07.08. 20:30