
A korábbinál jóval alacsonyabb követelményszint az évek alatt a gyerekek ellustulásához vezetett - szakemberek szerint a kétszintű érettségi bevezetése óta drasztikusan romlottak a diákok eredményei. Egy átlagos diák tavaly négyesre, idén hármasra érettségizett magyarból.
A kétszintű érettségi öt évvel ezelőtti bevezetése óta az idén több tárgyból is drasztikusan romlottak a diákok eredményei - írja a Magyar Nemzet.
Szakemberek szerint hogy a korábbinál jóval alacsonyabb követelményszint az évek alatt a gyerekek ellustulásához vezetett.
Az Oktatási Hivatal adatai szerint a középszintű magyar nyelv és irodalom vizsgát a diákok átlagosan 56 százalékosra teljesítették a tavalyi 60,3 százalékos eredménnyel szemben. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos diák idén csak hármasra érettségizett magyarból a tavalyi négyessel szemben.
Szintén jelentős a rontás matematikából is: a középszintű vizsgák átlageredménye 45 százalék lett a tavalyi 49 százalék után, ami szintén csak egy közepesre elég. A fő tárgyakból kis mértékű javulás egyedül történelemből volt tapasztalható, ebből egy átlagos gyerek négyest szerzett.
A legtöbb bukás informatikából volt, de meglepetésre az átlagosnál nagyobb arányú volt az elégtelenek száma magyarból és németből is, miközben matekból szinte senki sem bukott meg.
Az emelt szintű vizsgák átlageredményei is romlottak, de lényegesen kisebb mértékben, mint a középszintűek, és az átlagos teljesítmény még így is mindhárom fő tárgyból jelest eredményezett.
hirado
2010.07.08. 10:42